Hirdetés

Az utóbbi 24 órában 183-mal 26 169-re emelkedett a halottak száma, ami a legmagasabb érték a Közel-Keleten. Szíma Lari egészségügyi szóvivő szerint az utóbbi egy napban 3582 új fertőzöttet azonosítottak, így számuk 457 219-re gyarapodott. Abdolreza Rahmáni Fazli belügyminiszter szerdán felhívta a figyelmet a fertőzöttek számának riasztó növekedésére, különösen a fővárosban, Teheránban. Figyelmeztetett, hogy hamarosan bírságokat szabhatnak ki azokkal szemben, akik nem viselnek szájmaszkot, illetve nem tartják be az egyéb egészségügyi óvintézkedéseket.

Az iráni koronavírusválság-kezelő bizottság egyik tagja szerdán közölte, hogy az országban már nincs kórházi ágy a koronavírus-fertőzöttek számára az újabb esetszámokban bekövetkező drasztikus ugrás miatt. „Ha a helyzet komolyságát továbbra is figyelmen kívül hagyják a felelősök, a koronavírus-fertőzött pácienseket az olyan városokban mint Teherán hamarosan a kórházi folyosókon fogják kezelni, mivel egyszerűen nincs több ágy” – mondta Maszúd Mardani epidemiológus, a fertőző betegségek szakértője. Mardani szerint a helyzet a 13 millió lakosú Teheránban a legrosszabb. „A helyzet annyira kritikus, hogy reális az arra vonatkozó követelés, hogy Teheránban egy hetes vesztegzárat vezessenek be (…), máskülönben komoly nehézségeink lesznek az orvosi kezelés biztosításában” – mondta.

Korábban írtuk