Fotó: MTI/AP/Alberto Pellaschiar (archív)
Hirdetés

A helyi és országos döntéshozók esetleges felelőségének megállapítására szolgáló ügyészségi vizsgálat több mint kétszáz lakossági feljelentés alapján indult.

A Bergamóban elhunytak rokonai szerdán a városi bíróság épülete előtt tüntettek, azt hangoztatva, hogy szeretteiknek nem kellett volna meghalniuk, ha a hatóságok időben lépnek. Emlékeztettek, hogy bár február 23-án tíz önkormányzatot is vesztegzár alá helyeztek a lombardiai Codogno térségében, a tartomány többi részében egészen március 8-ig nem vezettek be korlátozásokat. Mint később kiderült, Codognóhoz hasonló gócpont volt a Bergamóval szomszédos Alzano Lombardo és Nembro térségében is. Csak Bergamóban majdnem háromezren haltak bele a fertőzésbe. Az egész világot bejárták a felvételek, amelyek a bergamói koporsókat távolabbi krematóriumokba szállító katonai kamionokat örökítették meg.

A szeretteik fényképével a kezükben tüntető rokonok úgy fogalmaztak, hogy nem kártérítést, hanem igazságot követelnek.

Korábban írtuk

Az ügyészség már meghallgatta Attilio Fontana lombardiai kormányzót, valamint az egészségügyi tanácsos Giulio Gallerát. A tartományi vezetők szerint a római kormány hatáskörébe tartozott a karanténövezetek kijelölése. Az ügyészek Giuseppe Conte miniszterelnököt, Luciana Lamorgese belügyminisztert, valamint Roberto Speranza egészségügyi minisztert készülnek meghallgatni.

Franco Locatelli, a Közegészségügyi Hivatal (Iss) elnöke szerint a 10 milliós Lombardiában a magas népsűrűség miatt volt fokozott a járvány terjedése. Walter Ricciardi, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) olasz szakértője hozzátette, hogy Lombardiában a teljes lakosságot tesztelni kell, mivel az esetek több mint nyolcvan százaléka családon belüli fertőzéssel keletkezett.

A polgári védelmi hatóság szerda esti adatai szerint 71 beteg hunyt el egy nap alatt, így a halottak száma 34 114-re emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 32 ezer alá süllyedt, a gyógyultaké megközelítette a 170 ezret. A halottakat is számolva 202 új fertőzöttet diagnosztizáltak az egy nappal korábbi 283-hoz képest. Ebből 99-et Lombardiában, ahol egy nap alatt 32-en haltak meg. A tartományban csökkent az új betegek száma a huszonnégy órával korábbi 192-höz képest, miközben a halottak száma több mint kétszeresére ugrott az egy nappal ezelőtti 15 után.

A halottakat és gyógyultakat is számolva majdnem 236 ezer fertőzöttet diagnosztizáltak eddig Olaszországban. Közülük több mint 90 ezret Lombardiában, ahol nagyjából 16 ezren haltak meg. A 120 ezer lakosú Bergamo városában meghaladja a 13 ezret az aktív fertőzöttek száma.