Fotó: Wikimedia Commons
Hirdetés

Westergaard rajzolta az egyik legnagyobb felháborodást kiváltó, Mohamed prófétát bomba alakú turbánnal a fején ábrázoló karikatúrát, ami miatt több halálos fenyegetést kapott iszlám csoportoktól, sőt gyilkosságot is megkíséreltek ellene. Az eredetileg egy karikatúrasorozat részeként a Jyllands-Posten dán lapban 2006-ban megjelent gúnyrajz hatalmas felzúdulást váltott ki szerte a muzulmán világban, több országban heteken át tartó, erőszakba torkolló tiltakozó megmozdulások voltak.

2012-ben a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap is megjelentette a karikatúrát, három évvel később két merénylő hatolt be az újság szerkesztőségébe, ahol 12 embert gyilkoltak le.

Westergaard az 1980-as évek közepétől dolgozott a Jyllands-Posten lapnak. Élete utolsó éveiben rendőrségi védelem alatt állt, ahogy sokan mások is, akiknek közük volt a Mohamed-karikatúra közléséhez. A rendőrség 2010-ben egy késsel felfegyverzett támadót fogott el Westergaard lakásában.

Korábban írtuk