Fotó: U.S. Navy Photo by Photographer’s Mate 2nd Class Timothy Smith
Hirdetés

Sazia Szirádzs, a pakisztáni konzulátus egyik munkatársa a sajtónak azt mondta, felvették a kapcsolatot Musarraf családjával.

A sajtóhoz eljuttatott közleményben a fegyveres testület őszinte megrendülését fejezte ki a hír miatt.

A volt államfő régóta betegeskedett és a dubaji amerikai kórházba orvosi kezelésre vonult be.

Pervez Musarraf a hadsereg vezetőjeként 1999-ben vértelen puccsal döntötte meg az akkor kormányfőként szolgáló Navaz Sarif hatalmát, és elnökként 2008-ig irányította Pakisztánt. Ő volt az ázsiai ország legtovább hivatalban maradó elnöke.

Egy pakisztáni különbíróság 2019-ben hazaárulás és az alkotmány megsértése vádjával halálra ítélte a külföldön tartózkodó Musarrafot. A vád szerint a volt államfő hazaárulást követett el, amikor 2007-ben a rendkívüli állapotra hivatkozva felfüggesztette az ország alkotmányát, és bebörtönözte a legfelsőbb bíróság azon tagjait, akik nem voltak hajlandók elfogadni a döntését.

Musarraf sosem ismerte el az ellene felhozott vádakat, melyeket politikailag motiváltnak nevezett. A volt államfő ismét indulni akart a 2013-as parlamenti választásokon, de a választási bizottság nem engedélyezte jelölését.

Hívei szerint ő volt Pakisztán leginkább szekuláris vezetője, aki elnöksége idején igyekezett visszaszorítani az iszlamista befolyást.

Musarraf – aki kormányzása alatt a szélsőségesek két merényletét élte túl – a 2001. szeptemberi amerikai terrortámadások után Washington oldalára állt az al-Kaidával szemben, e döntése miatt ellenfelei a „Busharraf” gúnynevet aggatták rá, utalva a 2001-ben hivatalban lévő amerikai elnök, George W. Bush nevére.

Pakisztán 2001 után több mint 10 milliárd dolláros támogatást kapott Washingtontól a terrorizmus elleni harchoz.

Korábban írtuk