Partra szállhatnak szerdán Olaszországban a Sea Watch 3 nevű mentőhajón több mint egy hete veszteglő bevándorlók, akiket hét európai uniós ország között fognak szétosztani – jelentette be Giuseppe Conte olasz kormányfő.

Fotó: MTI, archív

Milánói sajtótájékoztatóján Conte elmondta: a következő órákban kiszállhatnak az emberek a mentőhajóból. A menekülteket Olaszország mellett Németország, Franciaország, Portugália, Románia, Málta és Luxemburg fogja befogadni.

A Sea Watch német civil szervezet mentőhajója még január 19-én vette fel a 47 bevándorlót a líbiai partok közelében. Az olasz hatóságok múlt pénteken engedélyezték, hogy a hajó lehorgonyozzon Szicíliánál, de az olaszországi kikötők zárva maradtak előttük. Róma eredeti elképzelése szerint Hollandiának kellett volna befogadnia a bevándorlókat, ugyanis holland felségjelzésű hajóról van szó, Hága azonban ezt visszautasította, mondván, a jármű egy német civil szervezet tulajdona. A nemzetközi jog szerint a tengeren bajba került embereket a legközelebbi biztonságos kikötőbe kell szállítani.