Az első önkéntes jelentkező már megkapta az oltóanyagot.

Hirdetés

Először száz jelentkezőt oltanak be, és vizsgálni fogják a vakcina hatásait. Placebokontrollt is végeznek. Már több mint négyezer állampolgár jelentkezett a védőoltásra.

Fehéroroszország az első ország Oroszország után, ahol megkezdték a „Szputnyik-V” vakcina klinikai kísérleteit. A kutatások az ország nyolc egészségügyi intézményében folynak.

Oroszország augusztus 11-én a világon elsőként regisztrálta koronavírus elleni vakcináját, mely a „Szputnyik-V” elnevezést kapta. Az oltóanyagot a moszkvai Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet fejlesztette ki, a klinikai vizsgálatok pedig június-júliusban kezdődtek meg. Az orosz egészségügyi hatóságokat sok bírálat érte a Nyugaton amiatt, hogy a tesztelés harmadik fázisát kihagyva engedélyezték a vakcina tömeges beadását.

Korábban írtuk