A Fidesz információja szerint szerdán Brüsszelben megkezdik a Magyarországot elítélő „Soros-jelentés” előkészítését – jelentette ki a párt szóvivője sajtótájékoztatón, Budapesten.


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Puskás Imre hangsúlyozta: a jelentés egyetlen valós célja Magyarország elítélése, ami abból is látszik, hogy olyan politikusokat bíztak meg a munkával, akik „Soros tenyeréből esznek”, közülük hárman is megtalálhatóak azon a listán, amely Soros megbízható szövetségeseit sorolja fel.
    
Ebben a helyzetben arra kérnek mindenkit: minél többen nyilvánítsanak véleményt a kormányzat által a Soros-tervről indított nemzeti konzultáción, annak érdekében, hogy a kormány a magyar emberek minél szélesebb támogatásával harcolhasson Magyarország bevándorló országgá változtatása ellen – tette hozzá a szóvivő.
    
Mint elmondta: a jelentés célját illetően sokat mondó, hogy jelentéstevőnek egy liberális migránspárti politikust Judith Sargentinit választották. Az előkészítésben pedig Marie-Christine Vergiat, Josef Weidenhozer, Louis Michel, Marek Jurek és Roberta Metsola európai parlamenti képviselők vesznek részt.
    
Közülük többen is szerepelnek a nemzetközi sajtóban napvilágra került „Soros megbízható szövetségeseinek listáján”: Vergiat, Weidenholzer és Michel.
    
Hangsúlyozta, hogy mindannyian olyan bevándorláspárti politikusok, akik alig várják, hogy elítélhessék Magyarországot és számos esetben bírálták, a határvédelmi kerítést és Magyarország migránspolitikáját.
    
A jelentés célja, hogy rákényszerítse Magyarországot migránspolitikájának megváltoztatására – fűzte hozzá.
    
Mindennek kapcsán emlékeztetett arra: a Soros-terv célja évi egymillió migráns letelepítése Európában, illetve a migránsok fejenként 9 millió forintnyi összeget kapnának az életkezdéshez. Ugyancsak részét képezi a tervnek a határvédelmi kerítés lebontása.
    
Arról is szólt, hogy a Soros-tervről szóló nemzeti konzultáció keretében a Fidesz aktivistái standokat állítanak fel országszerte a konzultáció népszerűsítése céljából.
    
A fővárosban máris megkezdték a standok működtetését – mondta Puskás Imre.

(MTI)