Fotó: ShutterStock/Alexandros Michailidis
Hirdetés

A szavazók a kétkamarás szlovén parlament 90 fős alsóházának leendő képviselőiről döntenek, egyéni jelöltre és pártlistára voksolva. A választáson 1471 jelölt és 20 pártlista szerepel.

Az előrejelzések szerint a jelenlegi miniszterelnöknek, Janez Janšának vagy legfőbb kihívójának, az újonnan alakult Szabadság Mozgalom elnökének, Robert Golobnak nyílik majd lehetősége új kormányt alakítani.

A Vecer és a Dnevnik című napilap által a héten készített felmérés eredménye szerint a szlovén pártok támogatottsági listáján első helyen továbbra is a Szabadság Mozgalom áll 26,3 százalékkal. A második helyen, szorosan mögötte, Janez Janša miniszterelnök jobboldali Szlovén Demokrata Pártja (SDS) végzett 25,5 százalékkal. Őt követi a Baloldal (Levica) 8,8 százalékkal, a Szociáldemokraták (SD) 8,6, a konzervatív Új Szlovénia (NSi) 7,8 és az öt pártból álló új szocialista-liberális-zöld koalíció, a Kössük Össze Szlovéniát mozgalom 4 százalékkal.

A többi mért párt nem éri el a 4 százalékos parlamenti küszöböt.

Korábban írtuk

A közvélemény-kutatások alapján önállóan egyik párt sem tud majd kormányt alakítani, koalíciós partnerre lesz szükség.

A szavazóhelyek 19 óráig lesznek nyitva. A szlovén választási iroda a honlapján folyamatosan beszámol a részvételi arányról. A szavazóhelyiségekből távozók megkérdezésén alapuló exit pollok eredményét közvetlenül az urnazárás után nyilvánosságra hozzák. Az első részeredmények 21 óra után várhatók.