Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

A Kaduna városában csütörtök este végrehajtott rendőrségi rajtaütésében őrizetbe vették a névleg korániskolaként és javítóintézetként működő intézmény tulajdonosát és hat tanítóját.

A több mint háromszáz, minden jel szerint súlyosan bántalmazott gyermek közül a legfiatalabbak csupán ötévesek. Az embertelen és megalázó körülmények között tartott áldozatok közül néhányan azt mondták, hogy tanítóik megerőszakolták őket.

A közelben lakók ismételt feljelentései alapján akcióba lépő rendőrök egy kínzókamrát is találtak az épületegyüttesben.

A gyerekek többségét Nigéria északi államaiból adták be szüleik az iskolába, de volt közöttük két Burkina Fasó-i gyermek is.