A rajtaütés a kelet-kongói Goma városánál történt, a Virunga Nemzeti Park területén.

Hirdetés

A minisztérium a közleményében azt írta, hogy Luca Attanasio nagyköveten kívül életét vesztette egy olasz csendőr is, aki vele utazott. A nemzeti park igazgatósága egy harmadik halottról is tud, az Actualité kongói hírportál viszont azt írta, hogy a nagyköveten kívül három másik ember is életét vesztette, illetve többen súlyosan megsebesültek a rajtaütésben.

A nagykövetet súlyos sebesülésekkel szállították egy közeli ENSZ-kórházba, de már nem tudtak rajta segíteni.

A hírportál szerint a támadók túszokat akartak ejteni, és a kongói kormánykatonák, illetve a nemzeti park biztonsági szolgálatának emberei siettek a megtámadott konvoj segítségére.

Korábban írtuk


Míg az olasz külügyminisztérium azt írta, hogy a nagykövet az ENSZ kongói stabilizációs missziójának (MONUSCO) konvojában utazott, más források arról számoltak be korábban, hogy Világélelmezési Program (WFP) menetoszlopában.

Luigi Di Maio olasz külügyminiszter a brüsszeli uniós külügyminiszteri tanácskozáson tájékoztatta kollégáit a történtekről, majd megszakította útját, és hazautazott. Közölte újságírókkal, hogy a támadás körülményei még nem tisztázottak, de a kormány mindent megtesz, hogy fényt derítsen a történtekre.

A 43 éves Luca Attanasio 2019 óta volt Olaszország nagykövete a Kongói Demokratikus Köztársaságban.

Egyelőre senki se jelentkezett a támadás elkövetőjeként, de a ruandai és ugandai határ mentén fekvő Virunga Nemzeti Parkban és a környékén többtucatnyi fegyveres csoport tevékenykedik. A parkőröket gyakran érik támadások, a múlt hónapban hatot öltek meg közülük egy orvtámadásban.

Kongóban 2019 januárjában volt az első békés, elnökválasztás utáni hatalomátadás azóta, hogy a hatalmas kiterjedésű közép-afrikai ország a hatvanas években függetlenné vált. Felix Tshisekedi vette át az ország vezetését Joseph Kabilától a csalási vádakkal övezett elnökválasztás után.