Fotó: shutterstock.com/Karolis Kavolelis (archív, illusztráció)
Hirdetés

Azt láthattuk, hogy ez nem egy egyszerű döntés volt, hanem egy hosszú, politikai háttéralkut követően döntött úgy Németország, hogy ilyenfajta fegyvereket szállít Ukrajnának, hiszen a korábbiakban számos más eszközt szállított, a sisakoktól kezdve egészen az önjáró tüzérségi eszközökig. Itt a kérdés valószínűleg az lehetett a német politikai döntéshozók számára, hogy nem akartak az első olyan nyugati állam lenni, amely nyugati harckocsikat szállít Ukrajnának – magyarázta a Magyar Nemzet megkeresésére Dobrowiecki Péter azzal kapcsolatban, hogy a hezitálás ellenére miért döntött mégis úgy Berlin, hogy támogatja az ukránokat Leopard 2 A6 típusú harckocsikkal.

A szakértő hozzátette: a döntés meghozatalában szerepet játszott a britek bejelentése is, miszerint Challenger 2 harckocsikat szállítanak Kijevnek, továbbá a Németországot érő európai és amerikai nyomás, hogy engedélyezze a német gyártású tankok szállítását.

Sajtóhírek szerint az Egyesült Államok nagyon rossz néven vette, hogy Németország tőlük tette függővé a tankok szállítását, és a ramsteini megbeszélést követően nyilvánvalóvá vált, hogy ha Németország nem szállítana tankokat, úgy elszigetelődne mind a NATO, mind pedig az Európai Unió többségének szemében – mondta az elemző.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Magyar Nemzet honlapján olvashatnak.

Korábban írtuk