Fotó: shutterstock.com/KPhrom
Hirdetés

A mobilhálózati tornyok „a létfontosságú infrastruktúra részei. A legkevesebb, ha azt mondom, hogy meggondolatlanság kárt tenni bennük” – jelentette ki sajtóértekezletén Andrew Coster rendőrfőkapitány.

Az új-zélandi távközlési felügyelet adatai szerint az utóbbi hetekben 15-ször próbáltak felgyújtani vagy más módon megrongálni ilyen tornyokat. A felügyelet vezetője, Geoff Thorn azt mondta: a rongálás miatt megszakadhat az internet- vagy a telefonszolgáltatás, így a segélyhívás lehetősége is, ami „nagyon veszélyes, különösen olyan időszakban, amikor az ország a koronavírus-járvány ellen küzd”.

Más országokban is követtek el ilyen rongálásokat, ezeket az 5G hálózatok kiépítése elleni tiltakozással hozzák összefüggésbe. „Átfogó vizsgálat folyik annak kiderítésre, hogy káros-e az 5G mobilhálózati átvitel, és mindeddig nem találtak bizonyítékot arra, hogy az volna” – tette hozzá az ügyvezető igazgató.

Korábban írtuk

A Facebookon megjelent egy videó, amelyen gyújtogatási kísérlet látszik Aucklandben, és a kísérő szöveg 5G-ellenes – jelentette a New Zealand Herald című lap.

A világban terjednek olyan összeesküvés-elméletek is, miszerint a koronavírus-járványnak köze van az 5G-hálózatokhoz, illetve ezek kiépítéséhez.

Áprilisban egy sajtóértekezleten megkérdezték Jacinda Ardern új-zélandi miniszterelnököt ezekről az elméletekről, és ő így válaszolt: „Nem igazak, és ezt nem tudom eléggé hangsúlyozni”.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az új koronavírussal kapcsolatos mítoszokat cáfoló gyűjteményében azt írja: vírus nem terjed rádió- vagy mobiltávközlési hullámokkal.