Hirdetés

Thomast – aki férfiként született, majd nemrégiben úgy döntött, hogy ezentúl nőként éli az életét – július elején a Pennsylvaniai Egyetem (UPenn) jelölte a díjra.

Annak ellenére, hogy a biológiai férfi az amerikai Országos Főiskolai Atlétikai Szövetség (NCAA) által szervezett versenyeken a lányokat rendszerint maga mögé utasította, az egyetemi sportszervezet helyette a Columbia Egyetem vívójának, Sylvie Bindernek ítélte az elismerést. Binder ebben az évben a Columbia legjobb végzős diáksportolójaként a Connie S. Maniatty díj nyertese is lett.

Az NCAA az Év Nője díjjal „olyan női diáksportolókat ismer el, akik ”főiskolai pályafutásuk során kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a közösségükben, a sportban és a tudományokban”.

Thomas, aki három szezonon át a fiúk közt versenyzett a UPenn színeiben, akkoriban nem ért el emlékezetes eredményeket, azonban amióta a lányok közt indul, számtalan versenyt nyert meg hatalmas előnnyel, és még főiskolai (női) rekordokat is megdöntött.

Korábban írtuk

(forrás)