Fotó: ShutterStock/Sasa Dzambic Photography
Hirdetés

A szavazásra bocsátott kérdés az volt, hogy „Elfogadja-e a Fehérorosz Köztársaság alkotmányának módosításait és kiegészítéseit?”.

A népszavazásra akkor került sor, amikor a szomszédos Ukrajnát a február 24-én kezdődött orosz invázió sújtja, miközben a fehérorosz határon oroszok és ukránok közötti, mindkét fél által bejelentett tárgyalásokra kerül sor.

„A választók 65,16 százaléka szavazott a Fehérorosz Köztársaság alkotmányának módosítására” – jelentette be vasárnap este Ihor Karpenko, a központi választási bizottság elnöke, akit orosz hírügynökségek idéztek.

Elmondása szerint a szavazók 10,07 százaléka az alkotmánymódosítás ellen szavazott.

Korábban írtuk

A részvételi arány 78,63 százalék volt – közölte ugyanez a forrás.

A módosítások elfogadásához a szavazatok több mint 50 százalékára volt szükség, mivel a népszavazás akkor volt érvényes, ha a választópolgárok több mint fele részt vett rajta.

A javasolt változtatások között szerepelt a volt elnökök élethosszig tartó bírói mentelmi joga, valamint a Lukasenka utódaira vonatkozó kétéves elnöki mandátumkorlátozás bevezetése.

Míg az alkotmány korábban nem irányzott elő korlátozást, ez az új korlát az új elnök hivatalba lépésétől kezdve lenne érvényes, ami lehetővé tenné Lukasenka számára, hogy 2025-ben történő újraválasztása esetén 2035-ig hatalmon maradjon.

A módosított változat azt a kötelezettséget is eltörli, hogy Fehéroroszország továbbra is atomfegyvermentes övezet maradjon.

Január végén az Egyesült Államok aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy ez a reform lehetővé tenné az orosz nukleáris fegyverek telepítését az Ukrajnával és Lengyelországgal határos Fehéroroszországban.

A javasolt módosítások szerint a hivatalban lévő elnök automatikusan az 1200 tagú népi gyűlés tagja lesz, és ő lehet a testület elnöke, ha a többi képviselő megválasztja. A testület évente legalább egyszer ülésezne, és a hatáskörébe tartozna politikai irányvonalak kidolgozása, törvénytervezetek, alkotmánymódosítási javaslatok benyújtása, a központi választási bizottság és a legfelsőbb szintű bíróságok bíráinak megválasztása.

A népi gyűlés engedélyezné az elnök javaslatára fehérorosz csapatok külföldi bevetését és az elnök felmentését, ha megsérti az alkotmányt, hazaárulásban vagy más súlyos bűncselekményben találják bűnösnek.

A 2020-as augusztusi, erősen vitatott tisztaságú elnökválasztás után korábban soha nem látott tiltakozó hullám rázta meg Fehéroroszországot. Lukasenkát a hivatalos választási eredmény szerint a szavazatok több mint 80 százalékával választották meg hatodik egymást követő mandátumára, amit az ellenzék és a nyugati országok nem fogadtak el.

Lukasenka brutálisan nyomta el a tiltakozásokat, több mit harmincötezer embert vettek őrizetbe, a rendőrök ezreket bántalmaztak, sokan külföldre menekültek.