Fotó: YouTube, képernyőkép
Hirdetés

A 37 éves Buttigieg már január végén Twitteren, egy rövid videóban bejelentette, hogy létrehozta azt a bizottságot, amely az elnökjelöltségi kampányát készíti elő, ezért lényegében már január óta a demokraták elnökjelölt-aspiránsai között tartották számon őt.

Az aspiráns az indianai South Bend városka polgármestere, a Harvardon diplomázott, megjárta Afganisztánt és vállaltan homoszexuális, partnerével házasságot is kötött.

A South Bendben vasárnap délután tartott választási nagygyűlésen Buttigieg azt hangoztatta, hogy most jött el az a pillanat – szerinte „valószínűleg az egyetlen pillanat az amerikai történelemben” -, amikor olyasvalakinek, mint ő, aki fiatal és a Középnyugat iparvidékéről származik, indulnia kell az elnökjelöltségért.

„Hosszú út áll előttünk, az élet itt korántsem tökéletes”- fogalmazott vasárnap a hívei előtt. „Más történetet akarok elmondani, mint azt, hogy tegyük ismét naggyá Amerikát” – mondta, utalva Donald Trump választási jelszavára.

A politikus, akit nem tartanak sikeres polgármesternek, még januárban korrupció elleni küzdelmet és a washingtoni politika belharcai elleni fellépést ígért, és egyúttal – saját városvezetői tapasztalataira hivatkozva – az elszegényedett, úgynevezett rozsdaövezetek fellendítését helyezte kilátásába. Mindezek mikéntjéről azonban sem januárban, sem vasárnap nem szólt, adós maradt a konkrétumokkal.

A különböző közvélemény-kutatások Buttigieg 5-7 százalékos támogatottságát mutatják. Ez annak ellenére jelentősen elmarad más demokrata párti elnökjelölt-aspiránsok támogatottsága mögött, hogy Buttigieg februárban és márciusban rengeteg választási nagygyűlést tartott már, elsősorban a demokraták fellegvárainak számító térségekben, így például Kaliforniában, vagy New York államban.