Fotó: MTI/AP/Michael Varaklas, illusztráció
Hirdetés

A főleg nőkből, gyermekekből és idősekből álló tiltakozó tömeg a reménytelenül túlzsúfolt menekültközpontból Mitilini kikötővárosába akart vonulni, de a rendőrség feltartóztatta a menetet alig pár száz méterre a létesítmény kapujától. A menedékkérők egy halotti lepellel fedett hordágyat is vittek magukkal, amivel a halálos vasárnapi tűzesetre akartak emlékeztetetni. A tiltakozó migránsok „Mória a pokol” és „Biztonságot és szabadságot akarunk” feliratú transzparenseket tartottak fel.

A vasárnapi tűzeset nyomán zavargások törtek ki a táborban, az ott lakók a tűzoltókra támadtak, és a lángokat emiatt nem is tudták azonnal eloltani. A készenléti rendőrség végül csak könnygázzal tudta feloszlatni a feldühödött tömeget.

Leszbosz, Híosz, Számosz, Lérosz és Kósz szigetén mintegy 30 ezer menedékkérő várakozik, hogy továbbutazhasson Nyugat-Európába. Számuk most a legmagasabb azóta, hogy 2016 márciusában hatályba lépett az Európai Unió és Törökország által megkötött menekültügyi egyezmény. Az uniós-török megállapodás értelmében az Európai Unió visszatoloncolhatja Törökországba azokat, akik illegálisan léptek be területére török földről.

A legrosszabb a helyzet a leszboszi Mória menekülttáborban, ahol jelenleg már csaknem 13 ezer befogadott tartózkodik, noha a létesítményt eredetileg háromezer ember ellátására tervezték. Számos ember ezért hevenyészett sátrakban kénytelen lakni, amelyek sűrűn egymás mellett állnak. Nők arról számoltak be humanitárius szervezeteknek, hogy nem érzik magukat biztonságban éjszakánként, a szaniter feltételeket pedig borzalmasként jellemezték, ugyanis több mint száz főre egy illemhely jut.

A görög kormány a szigetek tehermentesítésére kedden kétszáztizenöt migránst, főként családokat és betegeket telepített át a szárazföldre. A következő napokban több száz további bevándorlót szállítanak át a görög szigetek – Leszbosz, Számosz, Híosz, Lérosz és Kósz – túlzsúfolt regisztrációs központjaiból az Athénhoz közeli pireuszi kikötőbe.