Bár a német szövetségi kormányzat arra ösztökéli a menedékkérőket, hogy önként térjenek vissza hazájukba, néhányuk mégis arra panaszkodik: a bürokrácia miatt nem tudnak hazatérni.

Fotó: MTI, archív, illusztráció


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Az egyik panaszos egy Jiwan Bozkurt nevű szíriai menedékkérő, aki a bevándorlási hullám csúcspontján, 2015-ben érkezett Németországba. Azt állítja, nem utazhat Szíriába, mert a német hatóságok úgy vélik, útlevele hamis és azt az Iszlám Állam gyártotta. Bozkurt azt mondja, megpróbálta azzal megoldani a problémát, hogy elküldte személyazonosító okmányait a szász-anhalti Nemzeti Nyomozóhivatalnak (LKA), és bár állítása szerint eddig húsz különböző alkalommal találkozott a bevándorlási hivatal alkalmazottaival, megoldás még nem született. Az LKA nyilatkozata szerint a dokumentumok feldogozása megtörtént, és azokat visszajuttatták a bevándolrási hivatalhoz, ahol azonban még nem kerültek sorra.

Az indiai Amita Patel hasonló vádakat fogalmazott meg a német bürokráciával kapcsolatban. Patel 2010-ben érkezett Németországba családjával, öt évvel ezelőtt Lipcsében szült egy gyermeket, akinek azonban nem tudott hozzájutni az anyakönyvi kivonatához, mert sem ő, sem a férje nem rendelkezett útlevéllel, így egyelőre egyikőjük sem tud visszatérni Indiába.

(demokrata.hu)