Fotó: shutterstock.com/d13
Hirdetés

Nekünk több gyermekünk van, nektek meg egy vagy kettő. Tíz vagy tizenöt év alatt ebben az országban több muzulmán lesz, mint dán… Ötmillió dán van, szinte kihalóban vagytok… Olyanok vagytok, mint az állatok… Soha sem leszek dán, megtartom a mentalitásomat és a hagyományaimat. Leszarom a dán útlevelet, fel fogom gyújtani…”

Tavaly április végén került fel a netre az a videó, amelyet az iszlámellenes Stram Kurs (Kemény Vonal) szervezet tagja rögzített egy aarhusi iskolánál, ahol egy migráns fejtette ki nézeteit. A YouTube azóta már rég letörölte a videót, de ebben a néhány mondatban benne volt a lényeg.

Arról nem is beszélve, hogy egy korábbi összesítés szerint tizenkettőből tíz nemi erőszakot bevándorlók követtek el Dániában. Persze, nem csak muzulmánok.

Ha mindez nem lenne elég, a dán pénzügyminisztérium friss jelentése szerint a „nem nyugati országból” származó bevándorlók csillagászati összegbe, közel 5 milliárd dollárba kerültek Dániának 2018-ban. Ebből a Közel-Keletről, Észak-Afrika felől, valamint Pakisztánból és Törökországból érkezők és leszármazottaik költsége 3,7 milliárd volt, azaz egy migránsra vetítve 13 ezer dollár. (Ez körülbelül fejenként 4 millió forint, amelyből érzékelhető az a teher, amelyet adott esetben a magyar költségvetésnek állnia kellene…) 

Korábban írtuk

Igaz, az egyéb, de szintén nem nyugati országból származók valamivel olcsóbbak. Rájuk fejenként csak 4 ezer dollárt kellett költeni, mégpedig azért, mert közülük sokan már valamilyen munkát is vállaltak, vagy éppen tanulni jöttek Dániába. 

Azok esetében, akik már dolgoztak, a befizetett adójukat levonták a jóléti ellátásokkal kapcsolatos állami kiadásokból, amely az egészségügyi, gyermekgondozási, oktatási és kulturális kiadásokat tartalmazta.

Mattias Tesfaye bevándorlási és integrációs miniszter a nem nyugati migránsokra fordított összes kiadás csökkentéséről beszélt az Avisen című lapnak és „nagy integrációs lemaradásra” hivatkozott.

A Dán Néppárt és a volt bevándorlási miniszter, Inger Støjberg azt javasolta, hogy 2030-ig toloncolják ki a bevándorlók 70 százalékát, ha bűncselekményt követtek el, ha nem sajátították el a dán nyelvet vagy ha hosszú ideje munkanélküliek.