Fotó: MTI/EPA/Pool/Clemens Bilan
Angela Merkel német kancellár sajtóértekezletet tart, miután a koronavírus-járvány erősödésének megfékezéséről tanácskozott a tartományi kormányfőkkel Berlinben 2020. szeptember 29-én
Hirdetés

Hangsúlyozta, hogy a legfontosabb a gazdaság, az oktatási rendszer és a napközbeni gyermekellátás folyamatos működésének fenntartása. Ezért célzottan, a helyi körülményeknek leginkább megfelelő eszközökkel kell felszámolni minden járványgócot.

A járvány „nehezebbik része” még csak most kezdődik, mert az őszi-téli hónapokban az élet fő színtere nem a szabadban, hanem a zárt térben van, ahol könnyebben terjed a vírus, így tovább folytatódhat a fertőzések számának igen nyugtalanító növekedése – közölte Merkel.

Ezért az eddigi fertőzéshigiéniai alapszabályok – maszkviselés, távolságtartás, gyakori alapos kézmosás és a kapcsolatkövető okostelefon-alkalmazás használata – mellett a szellőztetést is „nagyon komolyan kell venni” – mondta a német kancellár.

A tartományi kormányfők állandó egyeztető fóruma  – az úgynevezett miniszterelnöki konferencia (MPK) – és a kancellár megbeszélésén egy sor új szabályról és ajánlásról döntöttek. Ezek kiindulópontja, hogy az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) akkor terjed leginkább, amikor az emberek zárt térben összesereglenek és hosszabb ideig együtt vannak. Az egyik új főszabály szerint ha meghaladja a 35-öt az adott közigazgatási egységben – járás, város – a megelőző hét nap alatt regisztrált fertőzöttek százezer lakosra vetített száma, legfeljebb 50 ember tartózkodhat együtt nyilvános helyen vagy bérelt helyiségben tartott magánrendezvényen.

Korábban írtuk

Lakóingatlanokban szervezett rendezvények esetén a magánélet és a magántulajdon védelméről szóló jogszabályok miatt nem előírást vezetnek be, hanem „nyomatékos ajánlást” adnak ki, amely szerint legfeljebb 25 embernek szabad összegyűlnie.

Amennyiben a járvány még inkább felerősödik, és a hét nap alatt nyilvántartásba vett fertőzöttek százezer lakosonkénti száma 50 fölé emelkedik, nyilvános helyen 50 helyett 25-re, magánlakásokban 25 helyett 10-re kell korlátozni a rendezvények, ünnepségek, összejövetelek résztvevőinek maximális számát.

A tartományok ennél szigorúbb rendelkezéseket is hozhatnak, de megengedőbbet nem. Ugyanez érvényes arra az új szabályra is, miszerint legkevesebb 50 euró pénzbüntetéssel sújtandó, aki valótlan adatokat ad meg vendéglátóhelyi járványügyi regisztráció során. Ezzel kapcsolatban Peter Tschentscher hamburgi polgármester – a tartományi rangú nagyváros kormányzatának vezetője -, az MPK soros alelnöke elmondta: előfordult, hogy járványgóc keletkezett egy hamburgi bárban, ezért a fertőzési láncolatok megszakításához meg kellett keresni valamennyi vendéget, de a nagyjából 600 regisztrációs lap több mint fele hamis adatokat tartalmazott, ami igen megnehezítette a kontaktkutatást.

Döntöttek a többi között arról is, hogy a fokozott fertőzésveszély esetén az adott területen korlátozható az italfelszolgálás a vendéglátóhelyeken.

A tesztelési stratégia átalakításáról és a karanténszabályok megújításáról október közepén döntenek. Angela Merkel erről elmondta, hogy a kockázatos besorolású területekről visszatérők 14 napos karanténkötelezettségének csökkentéséről intenzív vita zajlik. Kifejtette: járványügyi szakértők figyelmeztetnek, hogy míg 14 napos karantén esetén 100 fertőzött közül átlagosan 3-ról nem derül ki, hogy vírushordozó – mert az esetek nagyjából 3 százalékában az első tünetek csak a fertőzés utáni második hét elteltével jelennek meg -, 14 helyett csak 10 napig tartó karantén esetén akár 100-ból 7 vagy 8 fertőzés is rejtve maradhat. Ezért az ügyben „politikai döntést” kell hozni, mérlegelni kell, hogy mekkora kockázatot lehet vállalni.

A kancellár kérdésre megerősítette azt a sajtóértesülést, miszerint hétfőn egy megbeszélésen arra figyelmeztetett, hogy a jelenlegi trendek alapján még az idén 19 200-ra emelkedhet a regisztrált fertőzöttek napi száma. Mint mondta, ez egy egyszerű modellszámítás eredménye, amely abból indul ki, hogy a júniusi 300 körüli szintről a 2400 körüli szintig emelkedett a teszttel igazolt új fertőződések napi csúcsértéke, vagyis három hónap alatt háromszor megduplázódott, és ha nem fékezik meg a folyamatot, ez a szám karácsonyra ismét háromszor megduplázódhat, azaz 19 200-ra emelkedhet.

Markus Söder bajor miniszterelnök, az MPK soros elnöke egyebek mellett kiemelte: a 16 tartomány kormányzata és a szövetségi kormány közösen rögzített prioritásai közé tartozik az is, hogy a járvány erősödése mellett is nyitva kell tartani a határokat.

 A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) kedden ismertetett adatai szerint az utóbbi 24 órában 2089 új SARS-Cov-2-fertőzöttet regisztráltak, a teszttel igazolt esetek száma így 287 421-re emelkedett. A járványnak három új halálos áldozata van, számuk ezzel 9460-ra emelkedett. A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggő halálesetek száma 11-gyel emelkedett, 9471-re.