A két vezető megvitatta az ukrajnai béke helyreállítását célzó négyoldalú – Ukrajna, Oroszország, Németország és Franciaország részvételével tartandó – csúcstalálkozó tervét is – közölte a Kreml.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök októberben jelentette be, hogy Kijev különleges státuszt biztosít a Donyec-medencének és engedélyezi a helyi választásokat. Az áttörés révén megnőtt a remény arra, hogy sor kerülhet az úgynevezett normandiai formátumban tartandó négyes csúcstalálkozóra.
Az utcai tiltakozások hatására Zelenszkij később visszakozott, mondván, hogy ágyúszó mellett nem lehet választást tartani, és a szavazásnak összhangban kell lennie az ukrán törvényekkel.
A német kormány szóvivője szerint Merkel és Putyin a csúcstalálkozó előkészületeit vitatta meg, de azt még nem tudni, mikor kerül rá sor.
A Kreml sajtószolgálata szerint az ukrajnai rendezés kérdései között megvitatták az úgynevezett Steinmeier-formulát, a Frank-Walter Steinmeier volt német külügyminiszterről, jelenlegi államfőről elnevezett, Kijev, Donyeck és Luhanszk képviselői által elfogadott rendezési tervet, illetve tárgyaltak arról, hogy a Luhanszk megyei Sztanicja Luhaszkánál és Zolote településnél befejeződött, Petrivszkénél pedig megkezdődött a csapatszétválasztás, amit Moszkva csúcstalálkozó feltételéül szabott meg.
A Kreml szerint hangsúlyozták a Donyec-medence különleges jogállásának az ukrán jogszabályokban való rögzítésének fontosságát.
Az orosz elnök és a német kancellár megvitatta az ukrajnai gáztranzit feltételeiről Ukrajna, Oroszország és az Európai Bizottság között folyó tárgyalások kérdéseit.
A két vezető megvitatta a líbiai és a szíriai helyzet kérdéseit is. Szíriával kapcsolatban hangsúlyozták a humanitárius problémák megoldásának, illetve a menekültek visszatérésének a fontosságát.