Fotó: MTI/EPA/Jens Schlüter
Hirdetés

„Biztosan jó lenne, ha ma megint lenne egy Sophia-küldetés és állami hajók, amelyek mentéssel foglalkoznak” – nyilatkozott Angela Merkel a volt miniszterének tiszteletére rendezett esti ünnepség margóján a Die Welt című lap hírportáljának beszámolója szerint.

A Sophia – korábbi nevén Eunavfor Med – missziót 2015-ben indították az Európai Unió tagállamai az Észak-Afrikából az EU-ba irányuló embercsempészet visszaszorítására. Az EU-s hajókra felvett emberek fogadása körüli viták miatt az idén tavasszal leállították a tengeri járőrözést, így repülőgépekről folytatódott megfigyelésre, a líbiai parti őrség kiképzésére és a Líbiával szembeni fegyverembargó betartásának ellenőrzésére korlátozódik a misszió felhatalmazása.

Ursula von Leyent a német hadsereg (Bundeswehr) őrzászlóaljának és katonazenekarának fáklyás, zenés parádéjával búcsúztatták. Az ünnepség szerenád elnevezésű részében – amelyben az ünnepelt által kiválasztott alkotásokat, legfeljebb három zeneművet adnak elő – a Scorpions 1990–es slágere, a Wind of Change című ballada katonazenekarra hangszerelt változatát játszották el.