Fotó: shuttestock.com, archív. Készítette: Carlos Tischler
Hirdetés

Obradort egyre több bírálat éri hazájában, amiért teljesíti Donald Trump amerikai elnök követelését azzal, hogy biztonsági erőkből álló „falat” létesített a guatemalai határon a közép-amerikai migránsok feltartóztatására.

Az elnököt két egymást követő napon kérdezték arról a reggeli sajtótájékoztatóján, hogy a nemzeti gárda és a bevándorlási hatóság miként bánik a migránsokkal. Obrador védelmébe vette a biztonsági erők eljárását.

Több száz közép-amerikai kivándorló kísérelt meg helyi idő szerint hétfő este bejutni Mexikó területére, az országot Guatemalától elválasztó határfolyón keresztülgázolva, de a mexikói nemzetőrség megakadályozta, hogy az Egyesült Államokba igyekvő tömeg betóduljon az országba. Legalább 800 migránst őrizetbe vettek. A történtekről készült felvételeken látni lehetett, hogy a nemzeti gárda erői a korábbiaknál keményebben léptek fel a menedékkérőkkel szemben, többek között könnygázt is bevetettek ellenük. Egész családokat fogtak közre és tereltek buszokba, hogy őrzött létesítményekbe szállítsák őket kitoloncolásuk előtt.

„Eladtuk a lelkünket, és fallá változtunk” – írta Carlos Heredia mexikói közgazdász és akadémikus a Trump által ígért határfalra utalva az El Financiero című mexikói pénzügyi lap véleményrovatában.

„Ez egy rohampajzsokból épült fal” – hangoztatta Duncan Wood, a washingtoni Wilson Center Mexikói Intézetének vezetője. „Sosem gondoltam, hogy megérem a napját, amikor Mexikó ilyesmit csinál” – tette hozzá a két ország viszonyának javítását szolgáló intézet vezetője.

Az ENSZ különböző ügynökségeinek mexikói részlegei közös nyilatkozatban fejezték ki aggodalmukat a mexikói hatóságok fellépése miatt. A világszervezet szerint a történtek negatív hatással lehetnek a gyerekekre, valamint más kiszolgáltatott személyekre. „Mexikónak jogában áll ellenőrizni a külföldiek beáramlását, de nem használhat túlzó erőszakot” – olvasható a nyilatkozatban, amely sürgette a közép-amerikai állam hatóságait, hogy ne válassza szét a családokat.

A szigorú intézkedések miatt mintegy 70 százalékkal csökkent az Egyesült Államok határára érkezett menedékkérők száma az útóbbi hónapokban.

Christopher Gascon, a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) mexikói missziójának vezetője szerint mindez arra késztette a migránsokat, hogy veszélyesebb útvonalakon próbálkozzanak az Egyesült Államokba jutni.

Az Egyesült Államok azt követeli Mexikótól, hogy tartóztassa fel az emberáradatot. Donald Trump amerikai elnök gazdasági szankciókkal fenyegette meg Mexikót és más közép-amerikai országokat arra az esetre, ha lehetővé teszik nagyobb migránscsoportoknak, hogy elérjék az amerikai határt.