Fotó: MTI/Krizsán Csaba (illusztráció)
Hirdetés

„Mi, magyarok, elmondhatjuk magunkról, hogy az, hogy egy magyar nemzet tagjai vagyunk, tele van érzésekkel, cselekedetekkel, a vággyal, hogy minél inkább megismerjük nemzettársainkat, a fiatal nemzedéknek pedig átadjuk közös tudásunkat” – jelentette ki a miniszteri biztos a Los Angeles-i, San Fernando Völgyi Magyar Református Egyház által szervezett, a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából rendezett megemlékezésen.

Szilágyi Péter hozzátette: hálásak lehetünk a minket megelőző, megpróbáltatásokkal teli életet élő nemzedékeknek, hogy 101 évvel Trianon után még mindig itt vagyunk.

Kiemelte, hogy a nemzeti összetartozás nem valósulhatna meg a diaszpórában tevékenykedő közösségek áldozatos munkája nélkül. Beszédében megköszönte a San Fernando Völgyi Magyar Református Egyháznak, hogy „idegen környezetben is tovább örökíti magyar nyelvünket és kulturális értékeinket a fiatal generációk számára”.

„A keresztény és a nemzeti együvé tartozás az Amerikai Egyesült Államok nyugati partján is jelen van, a szellemileg gyarapodó közösség erős identitással, szilárd és egészséges nemzettudattal köszöntheti a mai napot is” – fogalmazott a politikus.

Korábban írtuk

Szilágyi Péter szerint a koronavírus-járvány alatti időszak is a magyarság összetartozását bizonyította, mert a járványt is „egymást segítve, folyamatos kapcsolattartással és az összefogás erejével győzhettük le”.

Hangsúlyozta, hogy ezzel az összefogással maradhat meg a magyarság az óceánon túl is. „Sem az évszázados területi megosztottság, sem a távolság az óhazától nem törheti meg a szerte a világban élő magyarság nemzeti és keresztény értékrendjén nyugvó egységét” – tette hozzá.

„A nemzeti összetartozás melletti tanúságtétel 2010. június 4-én hatályba lépő törvénye – a nemzeti tragédiára való emlékezésen túl – arra szólít bennünket, hogy az elmúlt évszázad összefogásainak példáiból, a nemzeti megújulás eredményeiből erőt merítve, a nemzeti összetartozás erősítésén munkálkodjunk” – szögezte le.

Rámutatott arra is, hogy a 2010 óta bevezetett egyszerűsített honosítási eljárásnak köszönhetően számos külhoni magyar tehette le a magyar állampolgársági esküt.

Az Országgyűlés 2010. május 31-én nyilvánította a Nemzeti Összetartozás Napjává az első világháborút lezáró trianoni békediktátum aláírásának napját, június 4-ét. Az erről szóló, 2010. évi XLV. törvény kimondta: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”.

A San Fernando Völgyi Magyar Református Egyház által szervezett megemlékezésen felavatták a Pál Hunor, marosvásárhelyi származású fafaragómester által megálmodott Trianon-emlékművet, és állami kitüntetéseket adtak át.