Fotó: MTI/KKM/Burger Zsolt
Hirdetés

Láthattuk az elmúlt napokban, hetekben, hogy Európára miképpen növekedett meg a migrációs nyomás, hogyan telik meg újra a Nyugat-Balkán, a terrorszervezetek hogyan próbálják meg kihasználni az újra meginduló elvándorlási hullámokat – tette hozzá az ENSZ-közgyűlés ülésszakának csúcsszintű általános vitájára érkezett miniszter.

Úgy fogalmazott, hogy a világszervezetben „elkeseredett, átpolitizált vita zajlik arról, hogy mi tartozik az alapvető emberi jogok közé”. Kifejtette, hogy ha a nemzetközi jogot betűje szerint értelmezzük, egyértelmű, hogy a migrációhoz nem fűződnek alapvető jogok. „Nincs olyan, hogy az ember felkel, elhatározza, hogy egy másik országban fog élni, és annak érdekében, hogy odajusson, megsérti határok tucatjait, országok tucatjainak szuverenitását” – hangsúlyozta. Ellenkezőleg, az emberi jogok arról szólnak, hogy a világon mindenkinek joga van ahhoz, hogy a saját hazájában békében, nyugalomban élhessen. Az ENSZ pedig ahelyett, hogy érvényesítené ezt a jogot, komoly biztonsági kockázatokat jelentő migrációs hullámokat inspirál.

Nyilatkozatában kitért Szijjártó Péter arra, hogy Magyarország élen jár a nemzetközi jog érvényesítésében, hiszen megvédi lakosságának említett jogait, és megvédi saját és Európa külső határait. Egyúttal a nemzetközi humanitárius jogokkal és célkitűzésekkel összefüggésben támogatja azokat a közösségeket, amelyeket biztonsági vagy más kihívások fenyegetnek.

Magyarország tavaly hétmilliárd forintot költött olyan afrikai programok támogatására, amelyek a környezetvédelmen, a vízgazdálkodáson, az oktatáson keresztül segítettek abban, hogy a nehéz helyzetben lévő afrikaiak életkörülményei javuljanak, saját otthonaikban tudjanak maradni. Emellett körülbelül 50 ezer ember helyben maradásához, illetve hazatéréséhez járult hozzá a kormány a közel-keleti és afrikai szegényeket támogató programjaival.