Fotó: ShutterStock.com/Massimo Todaro (archív)
Hirdetés

A jogszabály felhatalmazza a dán hatóságokat, hogy a királyság területére érkező illegális bevándorlókat egy partnerország területén helyezzék el menedékkérelmük elbírálásának idejére. Ez a partnerország Európa területén kívül is lehet.

„Ha Dániában nyújt be valaki menedékkérelmet, akkor tudnia kell, hogy visszaküldik egy Európán kívüli országba. Azt reméljük, hogy ennek nyomán az emberek felhagynak a menedékkérelmek benyújtásával Dániában” – jelentette ki Rasmus Stoklund, a kormánypárt bevándorlásügyi szóvivője a DR (Danmarks Radio) közszolgálati rádiónak nyilatkozva csütörtökön.

Az elmúlt évtizedben szigorú bevándorlási politikát folytató skandináv állam célja, hogy nullára redukálja az országba érkező menekültek számát, és kizárólag az ENSZ menekültelosztási kvótái alapján fogadjon be embereket.

Dániának eddig még nem sikerült megállapodnia a menedékkérők külföldi elhelyezéséről, de több potenciális partnerországgal is tárgyalásokat folytat.

Korábban írtuk

Az elhatározás bírálói szerint mindez alááshatja a menekültek biztonságát, jólétét és emberi jogait, miközben lehetőséget ad Dániának kibújni az uniós kötelezettségei alól.

„Az az elképzelés, hogy a határon túlra helyezzék át a menedékkérelmek elbírálását, felelőtlen és ellentétes a szolidaritással” – hangoztatta Charlotte Slente, a Dán Menekültügyi Tanács nevű civilszervezet főtitkára.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) a múlt hónapban felszólította a koppenhágai vezetést, hogy akadályozza meg a törvény elfogadását, mert az versengést indíthat be a dán szabályozást követni igyekvő uniós tagállamok között.

Gillian Triggs, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának helyettese kijelentette, hogy az UNHCR határozottan ellenez minden olyan kezdeményezést, amely a külföldre hárítja a menekültügyi kérdés felelősségét, illetve a menedékkérők kényszerű átszállítását célozza más országokba.

Az Európai Bizottságnak alapvető aggályai vannak azzal új, csütörtökön elfogadott dán törvényjavaslattal, amely lehetővé teszi a menedékkérők áttelepítését Európán kívüli országokba – jelentette ki Adalbert Jahnz, az Európai Bizottság szóvivője csütörtökön.

A szóvivő a brüsszeli testület szokásos sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva hangsúlyozta: a menedékjog iránti kérelmek Európán kívüli feldolgozása alapvető kérdéseket vet fel mind a menekültügyi eljárásokhoz való hozzáférés, mind pedig a védelemhez való tényleges hozzáférés tekintetében.

Ilyesmi nem lehetséges a jelenlegi uniós szabályok vagy az új migrációs és menekültügyi paktum szerinti javaslatok alapján – közölte, hozzátéve, hogy a menedékkérelem benyújtásához való jog alapvető fontosságú az Európai Unióban.

Az Európai Bizottság osztja az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) aggodalmát Dánia migráció vonatkozásában vállalt kötelezettségeinek betartását és annak kockázatát illetően, hogy a dán törvény aláássa a menekültek nemzetközi védelmére kialakított rendszer alapjait. Az uniós bizottság megvizsgálja a dán szabályozást a további lépések megtétele előtt – mondta.