Tizenegy illegális bevándorló és egy embercsempész megsérült vasárnap egy autóbalesetben Görögország északi részében – közölte a görög rendőrség.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

A hatóságok szerint a menedékkérőkkel teli jármű nem állt meg egy rendőrségi ellenőrzőponton, s bár nem indítottak utána hajszát, nagy sebességgel hajtott a török határról Thesszaloniki városa felé az országúton, aminek következtében felborult és lángra kapott.

A kocsit tizenkét utasa idejében el tudta hagyni. A bolgár sofőrt, illetve a pakisztáni és szenegáli menedékkérőket kórházba szállították. Egészségügyi tisztségviselők szerint egyikük állapota súlyos.

A baleset ugyanazon az úton és annak helynek a közelében történt, ahol október 13-án életét vesztette tizenegy, feltehetően szintén Törökországból érkezett illegális bevándorló. A Thesszalonikibe tartó kisbusz egy az ellenkező irányba közlekedő teherautóval ütközött össze és kigyulladt.