Fotó: shutterstock.com (illusztráció)
Hirdetés

„A tengeren hánykolódó embereknek segítséget nyújtottunk. A tengeren lévő emberek közötti szolidaritás elvét alkalmaztunk” – mondta a francia hírügynökségnek Pasquine Albertini, a dél-franciaországi Marseille és Korzika, illetve Szardínia, Tunézia, valamint Algéria között kompjáratokat működtető Corsica Linea szóvivője.

A migránsok egy motorcsónakban hánykolódtak, amelyből elfogyott az üzemanyag. A Méditerranée elnevezésű komp fedélzetére vette őket, ahol azonnal megvizsgálta az egészségügyi személyzet a jövőbeni menedékkérőket, és megállapította, hogy „viszonylag jó” állapotban vannak – jelezte a szóvivő.

A feltételezhetően észak-afrikai országokból származó 18 menedékkérőt a Spanyolországhoz tartozó Mallorca szigetének Alcdia kikötőjében tette partra hétfőn a francia komp.

„A nemzetközi szabályoknak megfelelően, a hajó a legközelebbi kikötőben tette partra őket” – mondta a szóvivő. Hozzátette, hogy a komp azonnal továbbindult Marseille irányába, ahova kedden várják.

Hírmagyarázók szerint miközben a teherszállító hajók viszonylag gyakran mentenek ki migránsokat a tengerből, az utasokat szállító kompok vagy hajók nagyon ritkán. A civil hajók csak töredékét biztosítják az illegális bevándorlók tengeri mentéseinek.