Hirdetés

A rendőrség tájékoztatása szerint az illegális bevándorlókat az ország déli részén található Demir Kapija, valamint az északon, a szerb határ közelében fekvő Vaksince mellett találták. A déli akció során 103 migránst találtak bezsúfolva egy furgonba. A főként pakisztáni bevándorlókat a gevgelijai befogadóközpontba szállították, ahonnan valószínűleg Görögországba toloncolják őket. Az elfogott embercsempészeket a rendőrség előállította. További 45 szíriai, bangladesi, szomáliai, pakisztáni és palesztin illegális bevándorlót találtak a szerb határ közelében, rájuk is kitoloncolás vár. A furgon sofőrje elmenekült a helyszínről.

Az úgynevezett nyugat-balkáni migránsútvonalat 2016 márciusában lezárták ugyan, de az illegális bevándorlók továbbra is igyekeznek valamilyen módon eljutni az Európai Unió országaiba. Mivel a szigorított határvédelem miatt ez egyre nehezebb, embercsempészek segítségét veszik igénybe, akik általában fejenként néhány ezer euróért szállítják el őket az Európai Unió határáig. A rendőrség közölte, csak júliusban 567 illegális bevándorlót fogott el az ország területén, kilenc embert pedig embercsempészet gyanújával tartóztatott le.

Korábban írtuk