A politikus benyújtotta a jelöltséghez szükséges nyilatkozatot a Szövetségi Választási Bizottsághoz, az Egyesült Államok központi választási szervéhez. Mike Pence ezzel a republikánus elnökjelöltek egyre bővülő táborához csatlakozik.

Hirdetés

Donald Trump egykori alelnöke a tervek szerint szerdán Iowa államban első hivatalos kampányrendezvényén, támogatói előtt fogja hivatalosan is bejelenteni indulását, és ismerteti politikai programjának fő irányait.

Mike Pence szombaton Iowa államban részt vett egy hagyományos politikai pikniken, amelyen – Donald Trump – kivételével, megjelent minden republikánus elnökjelöltségre pályázó politikus. Ott már utalt arra, hogy szerdán tesz nyilvános bejelentést a 2024-es elnökjelöltséggel kapcsolatban.

Az elnökjelöltségre pályázó republikánusok Iowa államra összpontosítják figyelmüket, mert 2024 februárjában ebben az államban tartják meg az első elnökjelölő politikai gyűlést.

Mike Pence 2017. és 2021. között az Egyesült Államok alelnöke volt, azt megelőzően Indiana állam kormányzójaként, 2001. és 2013. között pedig a Kongresszus tagjaként dolgozott.

Mike Pence támogatottsága jelenleg 5 százalék körül mozog a republikánus választók körében. Donald Trump magasan a legesélyesebb 50 százalék feletti népszerűséggel, őt követi Ron DeSantis floridai kormányzó 20 százalék körüli eredménnyel, majd jelentősen lemaradva, 4-5 százalékos támogatottsággal Nikki Haley volt amerikai ENSZ-nagykövet és korábbi kormányzó, valamint Mike Pence volt alelnök.

Korábban írtuk