Hirdetés

Pompeo a görögországi Szalonikiben találkozott görög hivatali partnerével, Níkosz Déndiasszal. A találkozó után az amerikai diplomácia vezetője hangsúlyozta annak szükségességét, hogy a nézeteltérést a nemzetközi joggal összhangban kell rendezni. A NATO-tagállam Törökország és Görögország egy ideje vitában áll egymással a földközi-tengeri földgázmezők és határok miatt. Mindkét fél magának követeli a jogot ahhoz, hogy energiaforrások után kutasson és próbafúrásokat végezzen a Földközi-tengeri keleti térségének ugyanazon részén.

A vita Pompeo és Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök keddi találkozójának napirendi pontjai között is szerepel. Az amerikai diplomácia vezetője görögországi tartózkodása során ellátogat a Kréta szigetén található Szúda haditengerészeti támaszpontjára, amely az egyik legnagyobb a térségben. A támaszpontot és a közeli légi bázist használja az amerikai hadsereg is.

Pompeo mostani görögországi látogatása a dpa német hírügynökség szerint jelzésértékű annak kapcsán, hogy az amerikai diplomácia vezetője nem tesz látogatást egyúttal a szomszédos Törökországban is. Az amerikai politikusok eddigi térségbeli látogatásaik során általában törekedtek arra, hogy a diplomáciai egyensúlyt fenntartva mindkét NATO-tagállam fővárosába ellátogassanak.

Törökország az EU-tag Ciprussal, valamint a NATO- és EU-tag Görögországgal már régóta vitában áll a tengeri határokról, a Földközi-tenger keleti medencéjében az utóbbi években felfedezett hatalmas földgázmezők a közelmúltban azonban még inkább kiélezték a feszültséget. A török kutatóhajók a haditengerészet támogatásával próbafúrásokat végeznek a vitatott területen. Görögország és Ciprus is szuverenitása megsértésének tekinti a tevékenységet. A helyzet valamelyest enyhült, mióta Athén és Ankara is jelezte, hogy hajlandó a tárgyalásos rendezésre.

Korábban írtuk