Fotó: ShutterStock.com, illusztráció
Fotó: ShutterStock.com, illusztráció
Hirdetés

A műsorban elhangzott, hogy Líbiában kiéleződtek a harcok a kormány és Halífa Haftar tábornok harcosai között, akik a fővárost, Tripolit ostromolják.

A biztonságpolitikai szakértő úgy véli, hogy több millió ember akar elindulni Európa felé, nemcsak líbiaiak, hanem azok is, akik Afrika más országai és a Közel-Kelet irányából érkeztek az országba.

Mint mondta, Afrika szinte minden országában megjelent a koronavírus, így Európát katasztrófa fenyegeti akkor, ha olyan százezres tömegek érkeznek, akiknek nemhogy az identitását, de még fertőzöttségük mértékét sem lehet megállapítani.

Korábban írtuk

A koronavírus mellett sok más betegség van Afrikában és a Közel-Keleten, amelyek Európában nem ismertek és az egészségügyi ellátórendszer miatt nem terjedtek el – fűzte hozzá, megjegyezve, hogy ezért is kapnak védőoltás az Afrikába, Közel-Keletre utazók.

Kitért arra is, hogy a nem kormányzati szervezetek (NGO-k) azt mondják a libáiból induló illegális bevándorlóknak, hogy ha elkapják a koronavírust, akkor Európában jobb kezelésben részesülnek majd, mint Líbiában. Így már nemcsak anyagi megfontolásból, hanem az egészségük miatt is útnak indulnak a migránsok – mutatott rá Földi László.