Fotó: MTI/EPA/Abedin Taherkenareh
Hirdetés

Görögországban, ahol tíz embernél mutatták ki a vírusfertőzést, a kormány három nyugati megyében legalább a hét végéig betiltott minden olyan rendezvényt, amely sok ember részvételével jár, és bezárták az iskolákat, felsőoktatási intézményeket. Indiában bejelentették, hogy a fővárosban, Újdelhiben március 31-éig bezárták az összes állami általános iskolát.

Svájcban meghalt a koronavírus első áldozata, egy 74 éves asszony – közölték hivatalosan. Svájcban 60 koronavírus-fertőzött van.

A cseh kormány határozatlan időre felfüggesztette az ország repülőterei és az észak-olasz, valamint a dél-koreai repülőterek közötti közlekedést, ami hetente körülbelül 50 járatot érint. A Csehország és Kína közötti járatokat már korábban felfüggesztették. A LOT lengyel nemzeti légitársaság április 25-éig meghosszabbította a Varsó és Peking közötti járatainak felfüggesztését, csökkentette a Varsó és Milánó közötti járatainak számát, április 8-áig pedig felfüggesztette a Budapest és Szöul közötti járatait a járvány miatt.

India elhalasztotta Narendra Modi miniszterelnök március végi látogatását az Európai Unió brüsszeli központjában, ahol csúcstalálkozó lett volna az ázsiai ország és az EU között.

A Németországban állomásozó amerikai erők bejelentették, hogy az idén nem tartják meg az izraeli erőkkel közös, minden évben megrendezendő Juniper Cobra hadműveletet.

A koronavírus-járvány miatt csütörtök reggelre már csaknem száz ország szigorította meg azoknak a külföldieknek a belépését, akik Dél-Koreából érkeznek, ami azt jelenti – közölte a szöuli külügyminisztérium. Harminchét ország pedig azt tervezi, hogy csütörtöktől egyenesen megtiltja olyan külföldiek belépését, akik Dél-Koreában jártak az utóbbi két hétben. A külügyminisztérium emiatt bejelentette, hogy még a héten tájékoztatót tart a Szöulban akkreditált nagyköveteknek arról, hogy Dél-Korea milyen óvintézkedéseket hozott a járvánnyal szemben.

Dél-Koreában csütörtökre 6000 fölé nőtt az új koronavírussal fertőződött emberek száma, mert az utóbbi egy napban 322 új esetet regisztráltak. A legtöbb fertőzött továbbra is a délkeleti Tegú városban van. A városban és környékén már három olyan övezetet alakítottak ki a hatóságok, amelyben különleges ellátási intézkedéseket vezettek be. A napi új megfertőződések száma csökken. Az eddigi halálos áldozatoké 40 volt csütörtökön, a kór főleg olyan, idős emberek halálát okozta, akik más krónikus betegségekben is szenvedtek.

A Hszinhua hírügynökség csütörtökön azt jelentette, hogy a járvány eredeti gócpontjának számító kínai Vuhan városban, ahol sokáig az egészségügyi hatóságok jóformán csak a koronavírus-betegekre tudtak koncentrálni, újra figyelmet tudnak fordítani a nem koronavírusos betegekre is.

A gyógyítás hatékonyságát jelzi Kínában az egészségügyi hatóságok szerint, hogy egyre több beteget engednek ki gyógyultan a kórházakból. Már több mint 17-szer több a gyógyultak száma az országban, mint a halálos áldozatoké, míg február elején egyenlő arányban voltak. Csütörtökön már több mint 52 ezer volt a meggyógyultak száma, a halálos áldozatoké pedig 3012 volt.

A kínai hatóságok figyelmeztették az ország lakosait, hogy nem menjenek az észak-koreai határnak még a közelébe se, mert az észak-koreai határőrök figyelmeztetés nélkül lőhetnek rájuk – közölték a határ közelében élő kínai lakosok csütörtökön. Észak-Korea korábban teljesen lezárta Kínával közös határát.

Hszi Csin-ping kínai elnök elhalasztotta áprilisra tervezett japán látogatását – jelentették be csütörtökön mindkét fővárosban. A kínai elnöknek ez lett volna az első állami látogatása Japánban több mint tíz év óta. Tokióban közölték, hogy a látogatást egy későbbi időpontban fogják megtartani. Japánban bejelentették azt is, hogy felfüggesztik a beutazóvízum kiadását a kínai és a dél-koreai állampolgároknak.

Macky Saal dél-szudáni elnök elővigyázatosságból megtiltotta minisztereinek, hogy elhagyják az országot.