A német védelmi minisztérium hétfői közleménye szerint a portugál kormány kérésére indított műveletet a Bundeswehr gyorsbevetési egészségügyi egysége hajtja végre. Katonaorvosok, ápolók és higiéniai szakértők mellett felszerelést is küldenek az európai uniós társországba, a többi között 50 lélegeztetőgépet, 150 terápiás ágyat és 150 infúzióadagoló készüléket.

Hirdetés

A műveletben egyelőre a Bundeswehr 26 tagja vesz részt, szerdán indulnak, három hét után váltják le őket. Mindannyian megkapták a SARS-Cov-2 elleni oltás első adagját. A gyógyítással és ápolással foglalkozó katonák egy lisszaboni kórházban dolgoznak majd, a higiéniai szakembereket szükség esetén más kórházakba is átvezényelhetik.

Portugáliában sebesen terjed a SARS-Cov-2 először Nagy-Britanniában azonosított, B.1.1.7 jelzésű változata. A korábbiaknál jóval fertőzőképesebb vírusmutáció az egészségügyi ellátórendszert a túlterhelődés határára sodró járványhullámot indított az Ibériai-félszigeten fekvő országban.

Az Európai Unió Járványvédelmi és Betegségmegelőzési Központjának ECDC) legutóbbi, január 28-i adatai szerint a két hét alatt regisztrált új fertőződések százezer lakosra vetített száma 1429,43. Portugália ezzel messze az első helyen áll az ECDC által vizsgált európai országok sorában. A második a szomszédos Spanyolország, ahol százezer lakosonként 1026,05 fertőződést regisztráltak két hét alatt, a harmadik Csehország, ahol 981,71-en áll ez a mutató.

Korábban írtuk