Fotó: shutterstock.com (illusztráció)
Hirdetés

A hatóságok szerint 200 ezren, a szervező civil és szakmai szervezetek szerint több 650 ezren gyűltek össze a Madrid kiáll a közegészségügyért, az alapellátás megsemmisítésének terve ellen jelszóval meghirdetett eseményen.

A város négy különböző pontjáról egy időben indult menetek a belváros központi terén, a Plaza de Cibelesen találkoztak össze, ahol a szervezők képviselői felolvasták a követeléseket tartalmazó kiáltványt.

A dokumentumban bírálták, hogy a tartományok közül a madridi autonóm régió fordítja arányaiban a legkevesebb forrást a közegészségügyi ellátásra, miközben itt a legmagasabb az egy főre jutó jövedelem az országban.

Szót emeltek továbbá a minőségi munkát ellehetetlenítő súlyos szakemberhiány, az ebből adódó leterheltség, az ellátás területi aránytalanságai és nem megfelelő munkakörülmények ellen.

„Azokról is gondoskodni kell, akik rólunk gondoskodnak” – hangzott el a tüntetésen, ahol felidézték azt is, hogy a koronavírus-járvány alatt az egészségügyi dolgozók hősként álltak helyt, és most nekik van szükségük a többiek támogatására.

A nagyszabású madridi tüntetést az elmúlt hetekben számos tiltakozó akció előzte meg a tartományban, azt kifogásolva, hogy regionális kormány úgy nyitotta újra a koronavírus-járvány miatt két éve bezárt, kórházon kívüli sürgősségi ellátóhelyeket, hogy azok biztonságos működéséhez nincsenek meg a személyi feltételek.

A megmozdulások várhatóan november 21-én folytatódnak a madridi alapellátásban dolgozó házi- és gyermekorvosok tervezett sztrájkba lépésével.

Korábban írtuk