„Minősített hazugságok gyűjteményének” nevezte a Magyarországról szóló különjelentés tervezetét Szijjártó Péter az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságának (LIBE) csütörtöki ülésén, és kijelentette, hogy annak összeállításakor nem vették figyelembe a tényeket és a valóságot.
 


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Felszólalásában a külgazdasági és külügyminiszter úgy vélekedett, hogy a tervezet „egy koncepciós eljárás dokumentumának is elmenne”. Kijelentette: azért bírálják Magyarországot, mert az ország útjában áll „a szélsőséges bevándorláspárti terveknek”.

Magyarországon egyértelműen fennáll az uniós értékek súlyos megsértésének kockázata, így indokolt az alapszerződés hetes cikke szerinti jogállamisági eljárás megindítása – áll az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságában (LIBE) készülő magyar különjelentés csütörtökön Brüsszelben bemutatott tervezetében. 

A heves indulatoktól sem mentes ülésen számos képviselő élesen bírálta a magyarországi helyzetet.

Judith Sargentini zöldpárti jelentéstevő közölte, nem csak az uniós jogszabályok végrehajtását vizsgálják, hanem elsősorban azt, hogy a magyarok alapjogai hogyan érvényesülnek, az állam miként bánik a polgáraival, és ezt látva az EU-nak cselekednie kell. Elmondta, munkája során megpróbált széles körben tájékozódni a helyzetről, a pártpolitikát háttérbe szorítva, s többek között az Európa Tanács, az ENSZ, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) véleményére, illetve nemzetközi bíróságok ítéleteire támaszkodott.

Roberta Metsola néppárti „árnyékelőadó” először a külföldről támogatott civil szervezetekre vonatkozó jogszabályról beszélt, amely a véleménye szerint aránytalanul súlyosan érinti az NGO-k működését és ellentétes az unió értékeivel, majd érintette a felsőoktatási törvényt, mondván, az veszélyezteti a tudományos élet szabadságát.

Josef Weidenholzer szociáldemokrata „árnyékelőadó” aláhúzta, hogy a magyar jogállamisági helyzet nagyon régóta napirenden van, márpedig ezen problémákat nem lehet tovább halogatni, ugyanis nem fognak megoldódni maguktól. Leszögezte, hogy Magyarországon a liberális demokráciamodell súlyos veszélynek van kitéve, a liberális elvek nélkül azonban „kiürül, tartalom nélkülivé válik” a demokrácia.

Marek Jurek, az Európai Konzervatívok és Reformerek frakció képviselője arról számolt be, hogy olyan ügyekben állítják pellengérre a magyar kormányt, amelyek sok más tagállamban is problémát jelentenek. Példaként a kisebbségi jogokat hozta fel, miközben szerinte Magyarországon többet tettek a romák helyzetének javítására, mint számos más európai országban.

A liberális Nathalie Griesbeck kiemelte: a rendkívül kiegyensúlyozott tervezettel nem a magyarokat támadják, a választás legitimitását sem vonja senki kétségbe.

Felszólalásában a külgazdasági és külügyminiszter egyebek mellett a médiaszabadság és a civil szervezetek helyzetével foglalkozott, amelyről szerinte hazugságok szerepelnek a tervezetben. Közölte: Magyarországon a sajtó sokkal sokszínűbb, mint több nyugat-európai tagállamban, az országban működő mintegy 65 ezer civil szervezet közül pedig csak néhány „panaszkodik”, amelyek „nagyon komoly pénzügyi támogatásban részesülnek külföldről, nyíltan politikai szereplővé váltak és befolyásolni akarják a magyar választói döntéseket”.

„Önök itt az Európai Parlamentben meg ezek az NGO-k is, akikkel szoros szövetségben vannak, mindig átláthatóságot követelnek. Akkor most miért titkolóznak, miért szégyellik, hogy kiktől kapták a forrásaikat, miért félnek bevallani, honnan jött a pénzügyi támogatás?” – tette fel a kérdést Szijjártó, hozzátéve: „ha szégyellik, az nem a törvény hibája”.

A tárcavezető határozottan visszautasította és kikérte magának a tervezetben szereplő bírálatot, miszerint Magyarországon visszatérő probléma az antiszemitizmus. Hangsúlyozta: nem Budapesten támadják meg az utcán sétáló zsidó fiatalokat, nem itt támadnak rá idős zsidó emberekre a saját otthonaikban.

A miniszter aláhúzta, a külső beavatkozási kísérletek ellenére április elején fölényes választási győzelmet arattak a kormánypártok, amiből az látszik, hogy az emberek más következtetésekre jutottak Magyarország elmúlt nyolc évéről, mint a LIBE tagjai. Ennek kapcsán felszólította a szakbizottságot, hogy „tartsák tiszteletben a magyar emberek demokratikus döntését, ne kérdőjelezzék meg, ne minősítgessék a magyar népakaratot”.

Hozzátette, a „kíméletlen” migrációs vita valószínűleg fennmarad Magyarország és a LIBE között, a kormány ugyanis nem fogja elfogadni a kötelező uniós kvótákat, és meg fogja őrizni Magyarország magyar országnak. A bírálatok oka, hogy az ország útjában áll a „szélsőséges bevándorláspárti terveknek”, a kormány azonban a magyar emberek akaratának megfelelően nem fogja hagyni a Soros-terv végrehajtását – fogalmazott.

Végezetül elmondta, hogy minden képviselőnek megküldték a jelentésben szereplő állítások tételes cáfolatát, Gál Kinga és Szájer József fideszes képviselők pedig módosító indítványokat fognak benyújtani a „hazugságok” korrigálására.

Sophia in ‘t Veld liberális képviselő azt mondta, az ülés klasszikus példája volt annak, hogy egy „tekintélyelvű rezsim összeesküvésekre hivatkozva folyamatosan áldozatként állítja be magát”.

A képviselők május közepéig nyújthatnak be módosító javaslatokat a tervezethez, amelyhez az EP alkotmányügyi, kulturális és oktatási, költségvetés-ellenőrzési és nőjogi szakbizottsága is csatolni fogja a véleményét.

A várhatóan júniusban szavazásra bocsátandó jelentés ősszel kerül majd az Európai Parlament plenáris ülése elé, amely adott esetben ennek alapján kezdeményezheti az atomfegyverként is emlegetett eljárás megindítását Magyarországgal szemben a jogállamisági elvek megsértése miatt.

A hetes cikk olyan többlépcsős eljárást tesz lehetővé, amely – az uniós alapértékek súlyos és módszeres megsértése esetén – végső soron akár az érintett tagállam szavazati jogának a felfüggesztésével is járhat, ehhez azonban az összes többi EU-tag egyhangú támogatására van szükség, amit az elemzők szinte kizártnak tartanak.


További viták várhatóak

Várhatóan a jövőben is fenn fog maradni a vita a magyar kormány és az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága (LIBE) között – jelentette ki Szijjártó Péter, miután részt vett a testület brüsszeli ülésén.

„Őszinte, világos és egyenes beszédre került sor, de voltak, akiket a vita ténye kicsit megzavart. Úgy tűnik, hogy ebben a házban szabad gyalázni egy tagállamot, annak demokratikusan megválasztott kormányát és az egyértelműen megnyilvánuló népakaratot, de ha minderre valaki válaszol, akkor megsértődnek” – mondta a tárcavezető a készülő magyar különjelentés tervezetéről szóló vitát követő nemzetközi sajtóértekezletén.

Hangsúlyozta, a LIBE „hosszú ideje koncepciós eljárást folytat Magyarországgal szemben”, a bemutatott dokumentum pedig „minősített hazugságokat és aljas vádakat” tartalmaz, ráadásul jelentős részben lezárt ügyekről szól, ezért összeállították annak tételes cáfolatát, és eljuttatták minden képviselőnek.

Hozzátette, a kormány nem fogja hagyni a Soros-terv végrehajtását, és ez nyilván kényelmetlen a szakbizottságban ülő képviselők „szélsőségesen bevándorláspárti” részének.

Szijjártó ennek kapcsán arról beszélt, hogy a LIBE időbeli és létszámbeli korlátok nélküli, kötelező jellegű kvótamechanizmus létrehozását akarja elérni, illetve az elmúlt napokban olyan javaslatokat fogadott el, amelyek veszélybe sodornák a szigorú magyar határőrizeti intézkedéseket.

Erről azonban a magyar emberek világos véleményt mondtak, és nem engedjük, hogy bárki is megkérdőjelezze a népakaratot. „Nem fogjuk eltűrni, hogy itt, Brüsszelben vagy akárhol máshol a világban sértegessék a magyar embereket azért, mert a saját biztonságukat tartják a legfontosabb szempontnak” – fogalmazott.

„A magyar emberek döntése világos feladatokat szab és komoly felelősséget jelent a jelenlegi kormány számára, de az egyértelmű népakarat megkettőzi az erőnket” – közölte.

Ujhelyi István szocialista EP-képviselő végtelenül szomorúnak nevezte, hogy „Magyarország képviseletében a Fidesz-kormánynak folyamatosan magyarázkodnia kell a demokratikus jogállamiságot lebontó és az európai közös vállalásokkal szembemenő politikája miatt, ezzel pedig ismételten lejáratják hazánkat”.

„Az pedig végtelenül szánalmas, hogy a bűnös magyar kormánytól és EP-képviselőitől érvelés helyett megint csak üres propaganda-blablára futotta, miközben gyáva módon a teljes magyar nemzetet pajzsként tartották maguk előtt” – közölte Ujhelyi, hozzátéve, hogy „Magyarország nem lehet Európa ellenzékében, a magyar érdekek sikeres képviseletéhez pedig illiberális kekeckedők helyett európai hazafiakra van szükség”.

MTI