Becslések szerint mintegy kétezer ember követelte Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök lemondását. A többségében nőkből álló demonstrálók útját elállták a rendőrök, akik aztán egyesével emeltek ki embereket a tömegből. Szemtanúk szerint egy eszméletlenül heverő nőt mentővel szállítottak el a tüntetés helyszínéről.

Hirdetés

Fehéroroszországban folyamatosak a megmozdulások az augusztus 9-ei elnökválasztás óta, amelyen Lukasenka a hivatalos eredmények szerint a voksok mintegy 80 százalékával megszerezte hatodik mandátumát. Az ellenzék szerint az országot 1994 óta irányító elnök elcsalta a választást. A hatóságok kezdetben könyörtelen brutalitással igyekeztek elfojtani a tüntetéseket. Több tiltakozó meghalt, sokan kínzásokról számoltak be a fogva tartás során és vannak, akik azóta sem kerültek elő, hogy őrizetbe vették őket.

A fehérorosz belügyekbe való beavatkozásnak tekinti a minszki külügyminisztérium azt, hogy Brüsszelbe várják a jövő héten Szvjatlana Cihanouszkaja fehérorosz ellenzéki vezetőt az uniós külügyminiszterek tanácskozására – jelentette szombaton a Belta fehérorosz állami hírügynökség.

A minszki külügyminisztérium tájékoztatta az európai diplomatákat is véleményéről.

Korábban írtuk

A választások után Litvániába menekült volt elnökjelölt Cihanouszkaja várható részvételéről a tanácskozáson orosz hírügynökségek számoltak be.

Lukasenka szerint az ellenzéki tüntetőket külföldi hatalmak támogatják.