Fotó: Canna Obscura/Shutterstock.com
Hirdetés

Gyorsan megtalálták a közös nevezőt a formálódó jelzőlámpa-koalíció (SPD, FDP, Zöldek) tárgyalófelei. A témák közül legelsőként került terítékre a két kisebb párt, a liberális FDP és a Zöldek koalíciós követelése: a könnyű drogok legalizálása. Hamar kiderült, hogy ebben a témában teljes az egyetértés az egyébként egymástól fényévnyire álló pártok között.

Miután ezzel dűlőre jutottak a szondázó tárgyalásokon, nem maradt más hátra, mint meggyőzni a korábban a drogliberalizációt kereken elutasító szociáldemokratákat. Könnyebb dolguk volt, mint gondolták.

Bár Olaf Scholz, az SPD kancellárjelöltje állítja, hogy még soha nem szívott füves cigit, mert nem tartja egészségesnek, mégis úgy tűnik, az SPD már be is adta a derekát. Egészségpolitikusuk, Karl Lauterbach évekig ellenezte a cannabis (marihuána) legalizálását, ám váratlanul száznyolcvan fokos fordulatot vett: orvosként most azzal érvel, hogy tudomására jutott, a feketepiacon heroint kevernek a fűbe, hogy a fogyasztókat heroinfüggővé tegyék. Szerinte ez új jelenség, ami ellen fel kell lépni, és ennek módja az állami kontroll. Az SPD egészségpolitikusa ezért azt javasolja, hogy az SPD, FDP és a Zöldek koalíciós szerződésében rögzítsék: a tiszta cannabist legalizálni fogják felnőttek számára.

Lauterbach érveit azonnal megcáfolta a Rajna-vidék-pfalzi tartományi bűnügyi hatóság, amelynek vezető toxikológusa elmondta, egyetlen olyan esetről sem tud, amikor heroint kevertek volna a fűbe. A tagesschau.de című portálnak nyilatkozó szakember egyeztetett más tartományi bűnügyi hatóságokkal és igazságügyi orvos szakértőkkel is, így ki meri jelenteni, hogy a teljes Német Szövetségi Köztársaság területén nem ismert olyan eset, amikor a feketepiacon kapható cannabis heroint tartalmazott volna, amire Lauterbach hivatkozik. Vannak ugyanakkor különböző veszélyes, szintetikus szerek, szennyező-, illetve adalékanyagok, amelyek elvileg mérgezést okozhatnak, tette hozzá.

Korábban írtuk

A cannabis legalizálása alapjaiban változtatja meg az eddigi németországi szabályozást. A kábítószertörvény jelenleg tiltja a marihuána birtoklását, kereskedelmét, illetve a termelését, vagyis a kenderültetést. 2020-ban Németországban összesen 230 ezer cannabissal kapcsolatos bűncselekményt regisztráltak, amelynek során büntetőeljárásra került sor. Nagyobb mennyiség esetén akár öt évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható. Kisebb mennyiség esetén a bírói gyakorlat nemritkán eltekint a büntetéstől, amennyiben az illető csak saját használatra birtokolta a szert. A kisebb mennyiség megítélése azonban tartományonként különböző, 6 és 10 gramm között értendő.

Az SPD most úgy látja, az eddigi tiltás nem vezetett eredményre, ezért „szabályozott legalizálásban” gondolkodnak, állami kontroll mellett, amit a megelőzés, a tanácsadás, a fiataloknak nyújtott drogprevenció kísér. A Zöldek és az FDP a marihuánatermékeket engedélyezett szaküzletekben árusítaná, ahol kizárólag nagykorúak vásárolhatnának. Szabályoznák a használók közlekedésben való részvételét, és kiszélesítenék a marihuána egészségügyi alkalmazását. Az FDP szerint az engedélyezett szaküzletekben ellenőrizhető a minőség, és kiküszöbölhetőek a szennyező adalékanyagok. A liberális párt évi egymilliárd euró bevétellel számol, amelyet megelőzésre, a függőség kezelésére és felvilágosításra lehet fordítani.

A drogliberalizáció legnagyobb ellenfele jelenleg a CDU–CSU. Jens Spahn még hivatalban lévő egészségügyi miniszter szerint a cannabis veszélyes, különösen a fiatalok fejlődését befolyásolja károsan, legalizálásával viszont a fiatalok is könnyebben hozzá tudnak jutni. A CDU elutasítja a jelenleg illegális drogok engedélyezését, mert káros következményekkel járna az egészségre, az egyénekre, a családokra, a környezetre és a társadalomra.

A németeket igencsak megosztja a téma. A Focus Magazin megbízásából a Kantar nevű közvélemény-kutató cég reprezentatív felmérése szerint 46 százalékuk helyesli, 49 elutasítja a tervezett droglegalizációt. A legmagasabb az elutasítás az AfD-szavazók körében (69 százalék), őket a CDU követi 62 százalékkal. Az SPD-szavazók 58 százaléka utasítja el a könnyű drogok legalizálását, miközben az FDP, a Zöldek és a Baloldal tábora többségében üdvözli. A kutatás 2021. október 12-13-án készült, 1009 megkérdezettel.

A könnyű drogok engedélyezésének hívei azzal érvelnek, hogy a marihuána kevésbé veszélyes, mint például az alkohol vagy a dohányzás. Csakhogy ez nem igaz. A marihuána füstje 50-70 százalékkal több rákkeltő anyagot tartalmaz, mint a dohányfüst. Egy füves cigaretta elszívásával annyi rákkeltő vegyi anyag jut az ember szervezetébe, mintha öt hagyományos cigarettát szívott volna el. A cannabisban található THC (tetrahidrokannabinol, a marihuána pszichoaktív összetevője) akadályozza az idegsejtek működését az agyban, így károsan hat az emlékezetre. Egyeseknél pánikrohamot, szorongást okoz, és hosszú távú használatával csökken a szexuális teljesítőképesség. Ráadásul a marihuána gyakran a hasis előszobája. Az utóbbi hallucinogén hatása 5-8-szorosa a marihuáénáénak.

A deutschlandfunk.de egy új-zélandi tanulmányból idéz, amely szerint a 13–38 évesek körében rendszeres marihuánafogyasztást követően a kábítószerezők IQ-ja átlagosan nyolc százalékkal csökkent, emellett romlott az emlékezőképességük és a figyelmük. Az agy károsodásának mértéke függött az elfogyasztott szer mennyiségétől.

Németországban évente több mint nyolcezer fiatalkorút kezelnek marihuá­nafüggőség miatt, minden harmadikat fekvőbetegként. A marihuánafüggők hamar hozzászoknak a szerhez, és a kívánt hatás érdekében mind nagyobb adagokra van szükségük, ellenkező esetben elvonási tünetek jelentkezhetnek. A szer rendszeres használata viselkedészavarokat okoz, a gyerekek abbahagyják a tanulást, a felnőttek a munkát. Emellett egyre erősebb a gyanú, hogy a marihuána pszichózist is kivált, különösen ha nagyobb mennyiségű THC-t tartalmaz. A marihuánafogyasztók ötször többen betegednek meg a pszichózis valamelyik válfajában, mint akik nem élnek vele. Fordítva is igaz: a pszichózisban szenvedők közül minden harmadik beteg fogyasztott cannabist a betegsége előtt.

Tömören: elhülyül, szétesik a társadalom, megtelnek a kórházak, az utcákat ellepik a csellengő drogosok, tehetetlen a rendőrség, ám a leendő Scholz-kormányt ez nem túlzottan izgatja, mert a Merkel-kormány pénzügyminisztere immár szabadon kormányozhat a hatalom és az üzleti siker eufóriájában. Mert ez hatalmas üzletnek ígérkezik.

Évi egymilliárd euró – ennyi bevétellel számol a piacpárti FDP.

Davosban már tudtak valamit. Európa a következő öt évben a világ legnagyobb, legális cannabispiacává válhat – ezt prognosztizálta még 2019-ben a Davosban közzétett jelentés, amely szerint az európai törvényes cannabispiac értéke 2023-ra elérheti a 123 milliárd eurót. Ehhez képest óriási a lemaradás, és a jelek szerint Németország fel akar zárkózni az évezred legmocskosabb üzletéhez, ezért diktálja az iramot…