Fotó: ShutterStock.com/Serghei Starus
Kisinyov, 2020. április 4.
Hirdetés

Mint elmondta, a chisinaui kormány egy olyan terven dolgozik, amely három szakaszban tenné lehetővé a szigorítások fokozatos feloldását. Kéthetente egyszer – április 27-én, május 15-én és június 1-jén – az addigi eredmények kiértékelésével döntene a kabinet a további enyhítések sorsáról.

Dodon szerint első körben egyes kormányzati intézmények és vállalatok újítanák fel tevékenységüket.

Mindemellett felszólította az időseket, hogy tartsák be az egészségügyi óvintézkedéseket, hiszen a járvány újabb terjedése semmivé tehetné az enyhítésre vonatkozó kormányzati elképzeléseket.

Az államfő beszélt arról is, hogy szerdán ismét kirívó mértékben, 164-gyel nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Szerinte ez azzal hozható összefüggésbe, hogy a moldovai lakosok „lazítottak” a hétvégi ortodox húsvéti ünnepek során.

„Az emberek elengedték magukat, sokan azt gondolták, hogy a nehezén túl vagyunk. Figyelmeztetni szeretnék mindenkit, hogy ez túl korai. Az, hogy a kormány a fertőzés fellángolását megelőzni hivatott egyes korlátozások lazítását tervezi, még nem jelenti a veszély elmúltát” – hangoztatta Dodon.

Eddig Moldovában 2778 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 560-an meggyógyultak, 74-en viszont elhunytak. Az országban egészségügyi veszélyhelyzetet hirdettek, amely egyelőre május 15-ig van hatályban. Az ország határait lezárták és szigorú kijárási korlátozásokat léptettek életbe.