Az egy évig tartó soros lengyel V4-elnökséget nyitó megbeszélésen a kormányfők arról beszéltek, hogy a térség országai, „nagyon szolid gazdasági  alapokkal rendelkezve, egyúttal tanúsítva, mennyire helytállóan tudták átvészelni a járványt”, segíteni akarják az EU jövőbeni változásait – mondta Morawiecki.

Utalt konkrétan a közeljövőben az uniós színtéren megvitatandó 2021-2027-as költségvetési tervre, az európai gazdaság élénkítését célzó helyreállítási tervre. Közölte azt is: a V4 egységes álláspontot képvisel a menekültek átirányítását és az EU külső határainak védelmét illetően.

A lengyel kormányfő szerint a költségvetési tárgyalásokon két tényezőt kell figyelembe venni: egyrészt nem lehet  ma büntetni a közép-európai térség országait – amelyeket a második világháború után a vasfüggöny rossz oldalán hagytak –  amiatt, hogy továbbra is más országoknál kevésbé vagyonosak. Másrészt nem lehet őket büntetni azért sem, hogy a nyugat-európai országoknál határozottan jobban kezelték a koronavírus-járványt – tette hozzá.

Hirdetés

Korábban írtuk

Kérdésre válaszolva Morawiecki hangsúlyozta: a V4 vezetői rugalmas költségvetés mellett kardoskodnak, mivel – mint fogalmazott – „nem mindenkinek jó ugyanaz a cipőméret”, egyes dél-európai országok a munkanélküliség legyőzésére, mások infrastrukturális fejlesztésekre fordítanák az eszközöket.

A V4-ek a július 19-ei brüsszeli EU-csúcstalálkozón egységesen képviselik majd álláspontjukat – ígérte Morawiecki.

Andrej Babis cseh kormányfő aláhúzta: a V4 országai számára fontos, hogy egész Európa minél hamarabb legyőzze a koronavírus-járványt és gazdasági állapota  jó legyen. Közlése szerint a kormányfők  megegyeztek abban, hogy uniós színtéren törekedni fognak  az összes EU-tagállam számára igazságos költségvetés elfogadására, arra, hogy a járvány utáni helyreállítási terve is megfeleljen  a nemzeti gazdaságok szükségleteinek.

A V4-nek jól megfogalmazott tervei vannak arról, hogyan lehet előmozdítani Európát, hogy erősebb, akcióképesebb legyen, hogy világos vízióval rendelkezzen – szögezte le Babis. Szerinte a járvány okozta válság legyőzésének érdekében az Európai Bizottságnak prioritásként  kell kezelnie az uniós belső piacot, egyúttal az EU-nak törekednie kell kereskedelmi szerződések megkötésére az Egyesült Államokkal és más külső országokkal.

 Igor Matovic szlovák kormányfő megállapította: Lengyelország nagyon nehéz időkben veszi át a V4 soros elnökségét. Kifejtette: a második világháború óta példa nélküli a válság, és az ilyen helyzetekben a V4-nek, az EU-nak is össze kell tartania. Annak ellenére, hogy Szlovákia a területét tekintve a V4 legkisebb tagja, a csoport olyan közösséget képez, amelyben nincsenek tekintettel a nagyságra, ahol mindenki egyenlő, ami „egy jó és egészséges” közösség tulajdonsága.