Jövő héten megindíthatja az Európai Bizottság az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárást Lengyelország ellen a vitatott igazságügyi reform miatt – közölte Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő a tagállamok vezetőinek csütörtöki brüsszeli csúcstalálkozójának szünetében.

Fotó: MTI/EPA/Radek Pietruszka


Fotó: MTI, illusztráció

„Ha jól értem, már megszületett a döntés, hogy a bizottság jövő szerdán aktiválja az ”atomfegyverként„ is emlegetett, eddig példa nélküli uniós eljárást” – mondta az újonnan kinevezett miniszterelnök. Hangsúlyozta azonban, hogy ezen „tisztességtelen” eljárás megindítása, és annak lezárása között bizonyosan számos alkalommal tárgyalni fog Varsó a partnereivel.
    
Uniós tisztségviselők korábban arról számoltak be, hogy Varsónak mindössze napjai vannak arra, hogy a kifogásolt intézkedések visszavonásával vagy módosításával elkerülje az eljárást. „Egy baráti csevej nem lesz elég ennek megváltoztatásához” – vélekedett egy névtelenséget kérő illetékes.
    
Mások szerint ugyanakkor elképzelhető, hogy a brüsszeli testület „utolsó esélyként” ad még néhány hetet a lengyel kormánynak.
    
A hetes cikk olyan, többlépcsős eljárást tesz lehetővé, amely – az uniós alapértékek súlyos és módszeres megsértése esetén – végső soron akár az érintett ország szavazati jogának a felfüggesztésével is járhat, ehhez azonban az összes többi tagállam egyhangú támogatására van szükség, amit elemzők szinte kizártnak tartanak.
    
Az utóbbi időben sok bírálat érte Lengyelországot, elsősorban amiért a kormány szorosabb ellenőrzés alá vonta a közmédiát, korlátozta az alkotmánybíróság hatáskörét, és sokak szerint csorbítani kívánja a bíróságok függetlenségét. Varsó szerint azonban a vonatkozó törvénymódosítások tökéletesen megfelelnek a jogállamiság elveinek.
    
Az Európai Parlament májusban határozatot fogadott el, amelynek értelmében elkezdik előkészíteni Magyarországgal szemben a hetes cikk szerinti eljárást, amelyet az alapjogok rendszerszintű megsértésének esetére kodifikáltak az uniós jogba.

(MTI)