Morawiecki aláhúzta: az uniós pénzeket „egységként” szemléli, elsősorban a strukturális, a kohéziós alapok, valamint a közös agrárpolitika eszközei érdeklik, mert ezek „ötszörösét teszik ki” a lengyel helyreállítási tervnek.

Hirdetés

Aláhúzta: Lengyelország „nem fog elveszíteni semmilyen pénzt”, a helyreállítási alap eszközeinek folyósítása is „csak idő kérdése”. Hozzátette: az Európai Unióval együtt „ki kell dolgozni megfelelő mechanizmusokat, ezt remélhetőleg az Európai Bizottság is érti”. Mint fogalmazott, „ami az eszközök lehívásának időpontját illeti, legfeljebb még egy kicsit vitatkozni kell az EU-val”.

Aláhúzta: a helyreállítási tervben foglalt projektek megvalósítását már el is indították, felhasználva a korábban a kormánya által előkészített más pénzügyi, ezen belül hiteleszközöket.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a Dziennik Gazeta Prawna lengyel gazdasági napilapnak július végén adott interjúban kijelentette: Varsó még nem teljesítette a koronavírus-járvány utáni helyreállításra szánt európai uniós források kifizetéséhez támasztott feltételeket.

Korábban írtuk

A brüsszeli bizottság június elején hagyta jóvá a 23,9 milliárd euró értékű vissza nem térítendő támogatást és a 11,5 milliárd eurós kölcsön lehívását lehetővé tevő lengyel helyreállítási tervet, ennek eszközeinek kifizetését viszont a tervben foglalt szükséges feltételek – úgynevezett mérföldkövek – teljesítéséhez köti. Az első mérföldkövek teljesítését viszont Varsó és Brüsszel jelenleg eltérően értelmezi.

A Sieci lengyel konzervatív hetilap hétfőn megjelent számában Jaroslaw Kaczynski, a kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság elnöke azt mondta: Brüsszellel tárgyalva, Lengyelország „maximális jóakaratot és kompromisszumkészséget” tanúsított, de mivel az EU a lengyel engedmények ellenére sem hajlandó felszabadítani a helyreállítási terv kifizetését, pártja kénytelen megfontolni az EU-val való kapcsolatának megváltoztatását.

„Ha megnyerjük a következő választást, újra kell rendeznünk a kapcsolatainkat az EU-val”, elfogadhatatlan, hogy „az EU nem tartja be a Lengyelország iránti viszonyban az alapszerződéséket, a megállapodásokat” – jelentette ki Kaczynski. Lengyelországban jövő ősszel esedékes a parlamenti választás.

Szerdán Radoslaw Fogiel, a PiS szóvivője a Radio Wnet lengyel konzervatív csatornának elmondta: Lengyelország a viszonosság elvét fogja alkalmazni a Brüsszellel fenntartott kapcsolataiban, és érvényesíteni fogja az uniós tagként szerzett jogait. „Amennyiben nem mozgósítják a helyreállítási terv eszközeit, nem látom megalapozottnak, hogy folytassuk a helyreállítási alapra felvett kölcsönök kamatainak megtérítését” – tette hozzá a szóvivő, aláhúzva, hogy személyes véleményéről van szó.