Hirdetés

A moszkvai állásfoglalás rámutatott, hogy az OPCW-nek a Németország által köröztetett zárt jelentéséből német követelésre eltávolították a talált méreganyagok elnevezésére, vegyi összetételére és jellemzőire vonatkozó kulcsinformációkat. A beszámoló azoknak a biológiai anyagoknak a két kijelölt laboratóriumban elvégzett vizsgálatáról készült, amelyet szeptemberben a berlini Charité klinikán vettek Navanijtól. „Ezeknek az információknak a hiánya arról tanúskodik, hogy a blogger szándékos megmérgezésére vonatkozó állítások továbbra is megalapozott bizonyítékok nélküli, meg nem erősített következtetések maradnak” – fogalmaztak a dokumentumban.

Az orosz diplomáciai tárca szerint a jelentés merőben formális érvelésének az a célja, hogy alapot biztosítson Berlin számára ahhoz, hogy ne reagáljon az ügyben hozzá intézett számos moszkvai jogsegélykérelemre. Ezen adatok nélkül pedig, mint arra a dokumentum szerzői felhívták a figyelmet, az orosz jogrend alapján nem indulhat bűnügyi nyomozás a Navalnijjal Tomszkban történtek ügyében.

Alekszej Navanij orosz ellenzéki politikus augusztus 20-án kórházba került Omszkban, miután rosszul lett a Tomszk-Moszkva repülőjáraton. Az omszki mentőkórházból hozzátartozói kérésére Berlinbe szállították. Német, francia és svéd laboratóriumi eredmények szerint „novicsok” típusú mérget találtak a szervezetpében. Az OPCW október 6-án kiadott első, nyilvános jelentésében azt írta, vizsgálata „megerősítette”, hogy Navalnij vér- és vizeletmintáiban olyan kolineszteráz-gátló biomarkereit találták meg, amelyeknek szerkezeti jellemzői hasonlóak a vegyifegyver-tilalmi egyezmény függelékébe 2019 novemberében felvett, az 1.A.14 és az 1.A.15 jegyzékhez tartozó méreganyagokéhoz. Ez a kolineszteráz-gátló a szerződés függelékében nem szerepel.

Moszkva azt állítja, hogy a politikus szervezetében Oroszországban még nem volt méreg, és az európai jogsegély-egyezmény alapján többször is vizsgálati eredményeket követelt Berlintől, Párizstól, Stockholmtól és az OPCW-től, amelyeket mindeddig nem kapott meg. Az Európai Unió Tanácsának döntése alapján a Navanij-ügy miatt szankciós listára került Alekszandr Bortnyikov, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója, Szergej Kirijenko, az elnöki hivatal vezetőjének helyettese, Szergej Menyajlo, a szibériai szövetségi körzet elnöki megbízottja, Alekszej Krivorucsko és Pavel Popov, a védelmi miniszter két helyettese, valamint Andrej Jarin, az elnöki hivatal belpolitikai részlegének vezetője. Büntetőintézkedésekkel sújtották továbbá a Szerveskémiai és Technológiai Állami Kutatóintézetet (GoszNIIOHT), ahol feltételezések szerint a „novicsok” harci mérget kifejlesztették. Moszkva ellenlépéseket helyezett kilátásba.

Korábban írtuk