Az emberi jogoknak a hadiállapot ukrajnai bevezetése nyomán történő megsértésére hívta fel Oroszország az ENSZ, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), az Európa Tanács és más nemzetközi szervezetek figyelmét – jelentette be Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő pénteki moszkvai  sajtóértekezletén.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

„Ugyancsak figyelmeztetjük a(z Ukrajnát támogató) pártfogókat (Petro) Porosenko (ukrán elnök) elgondolásának rendkívüli veszélyére, aki a hatalom megtartására irányuló kétségbeesett  igyekezetében újabb kalandorságba rántja bele országát, amely katasztrofális következményekkel járhat mind magára Ukrajnára, mind pedig az európai biztonság egészére nézve” – fogalmazott Zaharova.

A szóvivő felhívta a figyelmet a hadiállapot bevezetésének szelektív jellegére, az intézkedés ugyanis elsősorban olyan körzeteket érint, amelyekben az orosz ajkú lakosság van többségben, és amelyek a közvélemény-kutatások szerint ellenzik a jelenlegi ukrán vezetés politikáját. Mint mondta, Oroszország attól tart, hogy az ukrán belső konfliktus az erőszakszervezetek rendkívüli jogkörökkel való felruházása, az erő előzetes törvényi eljárás nélküli alkalmazása miatt az ország egész területére ki fog terjedni.

Az orosz déli hadseregcsoport pénteki közlése szerint az év végéig a Pancir-Sz típusú rövid hatótávolságú légvédelmi rendszer újabb egységét telepítik majd a Krímbe.  Csütörtökön a félszigeten, az ukrán határ közelében található Dzsankojéban hadrendbe állították az Sz-400-as, „Triumf” típusú légvédelmi rakétarendszer negyedik harccsoportját.