Nincs bizonyíték arra, hogy Oroszország beavatkozott volna a 2016-os amerikai elnökválasztásba – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken az Euronews hírcsatornának nyilatkozva.
 

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

„Nem tudtunk jósolni, és persze nem tudtunk volna beavatkozni, és nem is avatkoztunk be. Folyamatosan a kampányfolyamatba való állami beavatkozásról beszélnek, de mindeddig egyetlen bizonyítékot sem láttam. A minap az amerikai külügyminiszter kiberbiztonságért felelős belbiztonsági tanácsadója világosan kijelentette: nincs rá bizonyíték, hogy Oroszország beavatkozott volna a legutóbbi elnökválasztási kampányba” – mondta Lavrov a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség beszámolója szerint. 
        
„Olyan nem létezik az Egyesült Államokban, hogy másfél év alatt, amióta ez a vizsgálat folyik, egyetlen tény sem szivárgott volna ki… Ha lett volna valamilyen ‘lángocska’, annak a füstje azonnal látszott volna” – tette hozzá.  
    
Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője abszurdnak nevezte a nagyesküdtszék pénteken bejelentett vádemelését, amely szerint 13 orosz állampolgár és három orosz jogi személy beavatkozott a 2016-os amerikai elnökválasztási folyamatba.
        
„Tizenhárman voltak az amerikai igazságügyi minisztérium szerint, tizenhárman a szakszolgálatok milliárdos költségvetésével szemben? A felderítéssel és az elhárítással szemben, a legújabb technikákkal szemben? Abszurdum? Igen. De ez az amerikai politikai valóság” – írta a Facebookon Zaharova.

(MTI)