„Természetesen sajnálattal viszonyulunk ehhez (a BT-döntéséhez). Úgy gondoljuk, hogy mindenkinek érdekeltnek kell lennie az objektív vizsgálatban, amelybe az összes érdekelt felet bevonják, mindenkit, aki fényt deríthet ennek a terrorcselekménynek a felbujtóira és elkövetőire. Ezt rendkívül fontosnak tartjuk, sajnáljuk, hogy a kezdeményezés nem ment át, de természetesen az orosz fél továbbra is azon lesz, hogy ne hagyja ezt a témát eltussolni” – mondta a Kreml szóvivője.

Hirdetés

Peszkov nem fejtette ki, hogy Moszkva milyen konkrét lépésekre készül az ügyben, csak annyit közölt, hogy minden tőle telhetőt megtesz, és továbbra is ragaszkodik a nemzetközi vizsgálathoz.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő a tárca honlapján közzétett nyilatkozatában az orosz fél csalódottságának adott hangot a BT-szavazás eredménye miatt. Mint írta, az orosz-kínai tervezet figyelembe vette az összes konstruktívan gondolkodó partner aggályait, tárgyilagos és átfogó vizsgálat lefolytatását indítványozta annak érdekében, „hogy bíróság elé állítsák azokat, akik felelősek a polgári infrastruktúra egyik jelentős ipari létesítményét ért, súlyos környezeti és gazdasági következményekkel járó, példátlan szabotázsért”.

Úgy vélekedett, a Nyugat – azzal, hogy vonakodott másokat is bevonni a német, a dán és a svéd hatóságok folyamatban lévő nyomozásába –, elszalasztotta az esélyt, hogy egyértelmű üzenetet küldjön, miszerint a jövőben nem ismétlődnek meg ilyen támadások.

Korábban írtuk

„A globális energetikai infrastruktúra biztonsága most közvetlen veszélyben van. Ez pedig minden olyan államot érint, amely földgázt exportál, szállít vagy importál” – írta Zaharova, aki leszögezte, hogy Moszkva továbbra is szorgalmazni fogja a felelősségre vonást.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa hétfőn elvetette a Északi Áramlat gázvezetékek felrobbantásának nemzetközi kivizsgálásáról szóló orosz-kínai határozattervezetet. A dokumentumot az ülésen három ország – Oroszország, Kína és Brazília – támogatta, ellenszavazat nélkül, 12 tartózkodás mellett, így az nem kapta meg az elfogadáshoz szükséges kilenc szavazatot.

A határozattervezetben azt javasolták, hogy António Guterres ENSZ-főtitkár kapjon megbízást egy független nemzetközi bizottság felállítására, amelynek feladata „átfogó, átlátható és pártatlan vizsgálat lefolytassa az Északi Áramlat és az Északi Áramlat 2 gázvezetékek elleni szabotázs minden vonatkozásával kapcsolatban, beleértve a szabotázs elkövetőinek, támogatóinak, szervezőinek és cinkosainak azonosítását”.