Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Egy muszlim taxisofőr késsel akart megölni egy utasát Párzsban, csak mert megtudta, hogy az zsidó.
Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Egy párizsi muszlim taxisofőr késsel támadt egy utasára, csak mert megtudta, hogy az zsidó. Az Izraelből érkezett Ronen Edri a Párizsban élő öccsét érkezett meglátogatni, amikor élete legszörnyűbb élménye megtörtént vele – írja a 888.hu a Breitbartra hivatkozva.

Edri miután Párizsba érkezett, taxit fogott magának és arra kérte a – muszlim – sofőrt, hogy vigye a megadott címre. Út közben az utas arra kérte a sofőrt, hogy kicsit halkítsa le a zenét, erre a migráns taxis a következőképpen reagált: „Ki vagy te? Kinek képzeled magad? Nem itt laksz, itt nincsenek jogaid, ráadásul nem is a tied ez az autó.”

Később – vélhetően amikor tudomást szerzett utasa származásáról –  egyre durvábban inzultálta utasát: „Megmutatom, hogy mit csinálnak a muszlimok az olyan emberekkel, mint amilyen te is vagy.” Ezek után a migráns taxis felhívta egy barátját.

Edri ekkor arra kérte a sofőrt, álljon meg, mert ki akar szállni, különben nem fizet. A sofőr reagálás nélkül telefonált tovább, amikor is „franciául beszélt a telefonba és a beszélgetés velem volt kapcsolatos, ezért úgy döntöttem, hogy felveszem a telefonommal. A hangfelvételt elküldtem az öcsémnek” – mondta a turista. A dühödt taxis erre azt ordította a telefonba, hogy a „k*rva anyját, még az autóban elvágom a torkát.”

Ezek után érkezett meg a taxi a megadott címre, ahol Edri megpróbált kiszállni, de a sofőr továbbhajtott, miközben utasa még félig az autóban volt. A muszlim migráns ezek után ragadott kést, aminek láttán Edri bokáját törve kiugrott a kocsiból.

Ez az eset a legújabb franciaországi antiszemita indíttatású támadások között szerepel, amelyek növekvő száma miatt egyre több zsidó ember menekül el Párizsból és a többi francia nagyvárosból.

A 888.hu szemléjét IDE,  az Origo.hu beszámolóját pedig IDE kattintva tekintheti meg.

(888.hu, origo.hu, demokrata.hu)