A The Telegraph szerint az Egyesült Királyságban az egymást követő konzervatív és munkáspárti kormányok idején a legális és illegális migráció tömeges beáramlását tapasztalták, és 2023-ban 906 000 újonnan érkezővel számolnak, ami rekordot jelent. A népszámlálás 2022-ben kimutatta, hogy London és Birmingham fehér kisebbségi várossá vált.

Hirdetés

A lap keddi cikkében idézte Matt Goodwin, a Buckingham Egyetem professzorának elemzését, amely szerint a fehér britek aránya az Egyesült Királyság teljes népességén belül a jelenlegi 73 százalékról 2050-re 57 százalékra csökken. A tanulmány előrejelzése szerint 2063-ra kisebbségbe csúsznak, és az évszázad végére az ország fehér lakossága 33 százalék körülire zsugorodhat.

Goodwin a The Telegraphnak elmondta, hogy tanulmánya a migrációt, valamint a különböző etnikai és vallási csoportok születési és halálozási arányait veszi figyelembe, a Nemzeti Statisztikai Hivatal és a népszámlálási adatok alapján.

A tanulmány szerzője a lapnak elmondta, hogy megállapításai „óriási kérdéseket vetnek fel azzal kapcsolatban, hogy országunk és vezetőink képesek-e egyesíteni az embereket egy közös identitástudat, értékek, életmód és kultúra mentén”.

Korábban írtuk

Megjegyezte azt is, hogy azokat az aggodalmakat, amelyeket tanulmánya sok britben kiválthat, „fel kell ismerni, tiszteletben kell tartani és kezelni kell, ha az Egyesült Királyság el akarja kerülni a jelentős politikai zavarokat és polarizációt az elkövetkező években és évtizedekben”.