Hirdetés

Elmondta, hogy a halottak száma még nőhet; az áldozatok nagy száma annak tudható be, hogy rengeteg ember sétált a halloween idején.

Dél-koreai vezetők közölték: akkor történhetett a szerencsétlenség, amikor a halloween-ünnepségre összegyűlt óriási tömeg betódult a Hamilton szállodához közeli szűk utcába, és az emberek a tolongásban agyontaposták egymást.

Az országos tűzoltó hivatal és a belügyminisztérium korábban azt közölte, hogy mintegy ötven embernek állt le a szíve, százan pedig megsérültek helyi idő szerint vasárnapra virradóan.

A tűzoltóság szóvivője szerint 140 mentőkocsit vezényeltek a helyszínre.

Korábban írtuk

Helyi médiajelentések szerint akkor kezdődött a tülekedés, amikor elterjed a tömegben, hogy egy közelebbről meg nem nevezett híresség látogatott a partinegyedbe.

Jun Szok Jol elnök közleményt adott ki, amelyben felszólította az illetékeseket, hogy biztosítsák a sérültek gyors ellátását és ellenőrizzék az ünnepségek színhelyeit. Utasította az egészségügyi minisztériumot, hogy gyorsan vonultassanak fel katasztrófavédelmi orvosi csapatokat, és biztosítsanak ágyakat a közeli kórházakban a sérültek ellátására.

Helyi médiajelentések szerint mintegy százezer ember sétált az utcákon a halloween-ünnepségek idején, amelyek a legnagyobb szabásúak voltak a Covid-19-világjárvány kezdete óta.