Fotó: MTI (archív, illusztráció)
Hirdetés

Csak az olyan érvényes szerződések szerinti munkák folytatódhatnak, melyek megszüntetése szerződésszegéssel járna, és következményeket vonna maga után, mert jelenleg háromszázötven millió sékel (közel harmincmilliárd forint) hiányzik a külügyminisztériumi költségvetésből a tervezett működéshez.

„Az adott nagykövetség költségvetési helyzetétől függetlenül azonnali hatállyal be kell fagyasztani minden dolgozó minden munkalátogatását minden szinten”- utasította a jeruzsálemi központ táviratilag minden külképviseletét, és felszólítottak az új kapcsolatok és kezdeményezések, valamint minden közbeszerzés, találkozó, konferencia és nyilvános esemény leállítására.

A minisztérium nem hívhat meg új küldöttségeket Izraelbe, de a már korábban meghívottakat fogadják. A diplomaták szerint az intézkedések példátlanok az izraeli diplomácia történetében.

A lap felhívta a figyelmet rá, hogy igen érzékeny időpontban hozták meg a megszorító intézkedéseket, az iráni atomválság kiújulásakor, valamint röviddel az ENSZ-közgyűlés őszi üléseinek kezdete előtt.

A külügyminisztérium bejelentette, hogy Jiszráel Kac miniszter a pénzügyi válság megoldásán dolgozik. A tárca állásfoglalása szerint előre megjósolhatóak voltak a gondok, mert a pénzügyminisztérium példátlan módon eleve alul finanszírozta a diplomáciai költségvetést, s ezzel „megbénította a külképviseleti munkát és Izrael külkapcsolatait”. A pénzügyminisztérium válasza szerint jelentős különbség alakult ki a kormány által a külügyminisztérium költségeire elfogadott pénzügyi keret és a minisztérium saját igényei között, és ezért kényszerültek leállítani a kifizetéseket.