Fotó: MTI/EPA/PAP/Radek Pietruszka (archív)
Hirdetés

Kaczynski elmondta, hogy személycserékre készülnek, és felülvizsgálják a miniszterek szakterületei közötti esetleges átfedéseket is. Hozzátette, nemcsak a kormányon, hanem a kormánypárton belül is lesznek átszervezések.

A rádióinterjúban a kormánypárt elnöke arra is kitért, hogy továbbra is szorgalmazni fogja a sajtó „visszalengyelesítését”, utalva arra, hogy korlátozná a külföldiek részvételét a lengyel sajtótermékek tulajdonlásában.

Az elnökválasztási kampány idején a lengyel kormány többször is panaszkodott arra, hogy a sajtó, különösen a német tulajdonban levő médiumok elfogultan tudósítottak a kormányzati kérdésekről.

Elemzők szerint a minisztercserékre a PiS elnökjelöltjének, a hivatalban levő Andrzej Duda államfőnek az elnökválasztáson aratott csekély arányú győzelme következtében kerül sor, ez ugyanis annak lehet a jele, hogy a választók jó része nem elégedett a kormány politikájával.

Korábban írtuk